Története
Első írásos említése egy 1193-as oklevélben található, ebben Almas néven szerepel. Legközelebb 1304-ben 'almas' alakban bukkan fel egy oklevélben. 'Magyar-Almás' formábanban 1851-ben, a jelenlegi Magyaralmás elnevezést - nem hivatalosan - 1897-ben olvashatjuk. Ezt a névalakot 1903 óta tekinthetjük hivatalosnak.
A település 1193 előtt is létezett már. Ezért kaphatott környezetétől nevet:"ALMÁS" - talán az akkor itt jellemző módon megtalálható almafák után. E név később, a török idők tájékán kaphatta előtagját, a magyart, mintegy megkülönböztetésül a többi hasonló nevű falutól. (A történeti Magyarországon tizenkilenc Almás nevű település volt. Viszonylag közel van ezek közül Magyaralmáshoz Rácalmás és Dunaalmás.)
A hagyomány úgy tudja, hogy Árpád vezér után nyerte ez a völgy a nevét, amely déli irányban húzódik Almástól, s valaha itt lehetett egy település, esetleg egy nomád hagyományoknak megfelelő nyári szálláshely. Tény, hogy a falu eredetileg királyi birtok volt, lévén Fejér megye területe a fejedelmi törzs szálláshelye volt, s később, ajándékozás útján került ki a királyi család kezéből.
A kora-középkor távoli évszázadaiból kevés adat áll rendelkezésünkre, ahhoz azonban elegendő, hogy tudjuk: a mai napig folyamatosan létezett, élt a faluközösség.
A 14., 15. században székesfehérvári egyházi birtok volt, majd a Nyáryak kapták adományként. Már a török hódoltság idején az Esterházy család birtokába került. (Nyáry Pál lányát galánthai Esterházy Pál vette feleségül 1624-ben. Ettől fogva egészen 1945-ig az Esterházyak csákvári ága bírta a települést. A birtokot a 19. század második felétől nagybérlők vették haszonbérbe.)
A szájhagyomány úgy tartja, hogy az Esterházy család két agárért vette a falut, ennek azonban aligha van alapja.
A török másfélszázados ittléte természetesen Almás életét is meghatározta. Adóztak töröknek, magyarnak, kurucnak, rácnak, labancnak, ahogy a többi falvak lakói is tették. Szolgáltak, mert kellett, a török szultánnak, a fehérvári basának, de az Esterházyaknak is századokon át.
A török kiűzése után újra rendbe hozta a falu ősi templomát, s az szolgált istentisztelet és mise céljaira évtizedekig, addig ameddig a templom tulajdonjogáról vita nem támadt a felekezet közt a felettes egyházi hatóságok vizsgálódásai nyomán. Csak az 1790-es évekre csitult el a viszály, s nyugodtak meg a kedélyek. Ettől kezdve mind a reformátusok, mind a katolikusok saját templomukban dícsérhették az Urat, s saját iskolájukban, saját "oskolamestereik intő szavával taníthatták betűvetésre, számolásra, olvasásra gyermekeiket."
Magyaralmás a magyar hadtörténelemben több ízben is szerephez jut, így a török korban 1593-ban, majd 1601-ben és 1602-ben. Wathay Ferenc fehérvári várkapitány is megemlékezik a településről históriás énekében. Az 1593-as ütközet, amely a török és a keresztény hadak között zajlott a városért, Almás és Zámoly között dúlt, s korábban - tévesen - pákozdi csataként emlegették. Veress D. Csaba hadtörténész kutatásai nyomán tisztázódott a dolog. Az almási jobbágyok a "második" pákozdi ütközetben (1848. szeptember 29.)is szerephez jutottak: az ellenség üldözéséből a legderekasabban vették ki a részüket. A második világháború magyarországi eseményei során, az utolsó hónapokban, 1944 karácsonya és 1945. március 18. között igen súlyos harcok dúltak a faluban illetve annak határában.
Egy különlegesség, Magyaralmás és környéke első ismert katonai térképe 1780-85-ből:
(Forrás: Polgár Péter Antal: Magyaralmás története)