Egészségnap az iskolában

Sok éve hagyomány iskolánkban, hogy egy novemberi napon egészségnapot szervezünk a gyermekeknek a pedagógusokkal együtt. Idén nov. 12-ét választottuk. A gyerekek örömmel készültek a tanítás nélküli napra.

Élvezettel készítették a különböző salátákat, a tanító nénik segítségével. A konyhát üzemeltető vállalkozó egészséges tízórait készített a gyermekeknek, akik a nagyszünetben elfogyasztották a finom ételt. (joghurtos saláta, magvas zsemlével)

Ezután az interaktív tanteremben jóízű beszélgetést folytattam a tanulókkal az egészség fontosságáról és arról, hogyan kell megőriznünk azt. Fontosnak tartották az egészséges táplálkozást, a mozgást, sportot, a friss levegőt, és napfényt, az elegendő alvást és folyadékfogyasztást. Érintettük röviden a balesetek megelőzését, a káros szenvedélyek elkerülését és a lelki egészség megőrzését is. Nagyon aktívan és ügyesen válaszoltak a kérdésekre és mesélték el ezzel kapcsolatos élményeiket. Már a kis alsósok tudása is igen figyelemre méltó, köszönhetően a tanítók és a szülők felvilágosító munkájának.

Ezután közös filmnézés következett, Makk Marci történeteit nagy figyelemmel és kíváncsian nézték. Az ő korosztályuk még nem találkozott ezzel a gyermekeknek készült sorozattal, ami az egészségünk megőrzéséről szól.

A vetítés után jó étvággyal fogyasztottuk el a közösen készült salátákat. (joghurtos virslisaláta, paradicsomos kukoricasaláta, céklás sárgarépasaláta, gyümölcssaláta)

Úgy láttam, mindenki remekül érezte magát ezen a rendkívüli napon, amikor a szokásosnál kicsit több figyelmet fordítottunk legnagyobb kincsünk, az egészségünk megőrzésére. Szeretnék köszönetet mondani az iskola vezetésének és minden dolgozójának a biztosított időért és munkájukért. Ez az igazi prevenció, a megelőzés. Természetesen a jövő évben is szeretnénk hasonló napot szervezni, más témákkal és programokkal, de ugyanilyen jó hangulatban.

Alföldi Józsefné védőnő

Szeretettel ajánlja az első, második és harmadik osztály az elkészített salátarecepteket!

Paradicsomos kukoricasaláta:

Egy kg főtt csemegekukoricához adunk egy csomag apróra vágott újhagymát, négy kockára vágott paradicsomot, valamint egy kis csokor apróra vágott zöldpetrezselymet. Sózzuk, borsozzuk, kanálnyi ecettel ízesítjük. A zöldpetrezselyem Karotint, C- és E-vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, fogyasztása a téli hónapokban rendkívül ajánlatos. A paradicsom táplálkozási értéke abban rejlik, hogy harmonikus összetételben tartalmazza a különböző aroma anyagokat, amelyet más növények ízben nem tudnak megközelíteni. A vitaminok közül legjelentősebb a C vitamin(20-30 mg), de még 11-12 féle vitamin található benne, közöttük az A, B1, B2, ezek mellett jelentős mennyiségben (1,6 mg) tartalmaz karotint.

Hagymás virslisaláta:

Nyolc pár virslit apró karikákra vágtunk, hozzákarikáztunk egy csomag újhagymát, egy fej lilahagymát, kettő pritamin paprikát, egy zöldpaprikát. Delikáttal ízesítettük. Két dl joghurt és két dl tejföl keverékével öntöttük le.

Gyümölcssaláta:

Végy ízlés szerint gyümölcsöket, almát, narancsot, kivit, barackot! Tisztítsd meg, vágd apró kockákra! Készíts vízből, cukorból, citromléből bőséges öntetet! Ízesítsd pici sóval! Öntsd a gyümölcsökre! Fogyaszd azzal a tudattal, hogy most fenségeset és egészségeset eszel!