Igehirdetés

Elhangzott 2009. november 29-én, a magyaralmási ref. templomban.

Javasolt „olvasmány”: Filippi levél 2. fejezet első 11 verse.

Alapige: Filippi 2: 5 - 8. Az az indulat (lelkület) legyen bennetek, ami volt a Krisztus Jézusban, aki mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel és emberekhez lett hasonlóvá. És mikor emberi állapotban volt, megalázta magát.

Kedves Testvéreim!

A Biblia hívő, tudós kutatóival együtt mi kevésbé tudós emberek is világosan láthatjuk, hogy az egész kijelentés  „Krisztus-központú” mű. Azt jelenti ez kicsit részletesebben kifejtve, hogy a Biblia ószövetségi része ígéreteiben, utalásaiban, de még törvény-adásában is előre mutat arra a Személyre, aki Messiásként érkezik majd…

Az Újszövetség pedig, az ősi ígéretek beteljesedését tárja elénk!

Ennélfogva minden keresztyén igehirdetésnek Krisztus-központú bizonyságtételnek kell lennie! - De ha ez - Isten kegyelméből - így történik is sok helyén a világnak, akkor is igaz, hogy az egyházi év ünnepei különösen is ráirányítják a mi figyelmünket Jézus Krisztus személyére és értünk vállalt szolgálatára! A mostani együttlétünkön, advent első vasárnapján is tegyük ezt: figyeljünk az Úrra, Isten Fiára, a mi Megváltónkra!

Nézzünk először is vissza az első nagy „adventi időszakra”! A Biblia „időszámítása” szerint az Ádámnak-Évának tett első ígéretektől a  „Názáreti Jézus” megszületéséig több, mint  4 000 esztendő telt el. Az ígéretek ismerőit időnként nagyon nagy vágyakozás - várakozás töltötte be… Az emberiség  életében 4 000 esztendő nagyon hosszú idő, rengeteg esemény történt ennyi idő alatt… De mi történt a mennyben? A mennyei létben nincs idő, ezért csak keresgélhetjük a fogalmat: „örök időknek előtte” eldőlt a Jézus Krisztus áldozatának a ténye! A mennyi világban az történt, hogy a Szentháromság egyik személye nem tekintette „zsákmánynak” azt, hogy Ő az Istennel egyenlő. A Szentháromság egyik Személye, aki az Atyával és a Szentlélekkel egyenlő dicsőségű Isten, aki a bűn nélküli világ tökéletes boldogságában van, „isteni” formájában, állapotában él, ezekről való teljes lemondásra készül… Joga lett volna ahhoz, hogy a dicsőségben maradjon, hogy „isteni” formájában, állapotában maradjon, joga lett volna ahhoz, hogy ne vállalja el az emberré lételt… S ha csak magára gondolt volna, ha csak a maga javát - hasznát kereste volna, akkor az Atyának nemet mondhatott volna… De mert Örök szeretettel” szeretett Téged és engem,
s így nem magára gondolt, hanem Rád és rám… Ezért nem tekintette „zsákmánynak” , önző tulajdonának, hogy az Istennel egyenlő… A nagy lehetőséget nem használta ki, a dicsőséges élethez való jogáról lemondott, hogy másoknak adjon így életet!

Önmagát megüresítette! Mitől? Isteni dicsőségétől! Szolgai formát, rabszolgai formát, azaz állapotot vett fel, mikor emberi testben közénk érkezett! Nem lehet földi példát hozni erre a „megüresítésre”! Voltak ugyan gazdag, szabad emberek, akik valakiért, valamiért „javaikról lemondtak, - de ezek a példák nagyon messze elmaradnak Jézus Krisztus lemondásától! - Albert Schweitzer például lemondott az európai kényelemről, gazdagságról, dicsőségről, (ezektől megüresítette magát), hogy Afrika nyomorultjain segíthessen! De bármilyen nagy is világunkban ez a példa, csak hasonlít Jézus Krisztus „önmaga megüresítéséhez”.

És ezen felül még emberként is megalázkodott a mi megváltó Urunk! - Istentől kapott hatalmát nem a maga céljaira használta fel, hanem a mi megszabadításunkra és üdvösségünkre!

Testvéreim! A Filippiben élő Krisztus-hívőknek mondja az Apostol, hogy Krisztus indulata, lelkülete, Lelke legyen bennük! S ha mi magunkat Krisztus-követő embereknek valljuk, akkor bennünk is az Ő lelkének kell lenni! Mi nem „Isten-voltunkat” tekinthetjük „zsákmánynak”, - hiszen emberek vagyunk…Viszont emberi „állapotunkban” is vannak „kincseink”, vannak „jogaink” amikről nem könnyen mondunk le…Amikor pedig bármely kisebb-nagyobb ügyben csak magunkra gondolunk, csak a magunk előnyét - hasznát nézzük, akkor az Istentől kapott lehetőségeinket „zsákmánynak” tekintjük! A tőlünk szegényebb-, elesettebb-, megvetettebb emberekhez nem kívánunk hasonlóvá lenni, közéjük „lesüllyedni” !  És főleg nem kívánunk egy „rangon aluli” társaságon belül még meg is alázkodni!! - De ha kérjük Istentől ajándékba azt a lelkületet, ami Jézus Krisztusban volt, akkor testi-lelki lehetőségeinkből embertársaink javára is tudunk áldozni! Magunkat meg kell „üresíteni” a büszkeségünktől is, az  önérzetességtől is,  az önzőségtől is,  múltbeli bűnöktől is, hogy Jézus Krisztus Lelke bele áradjon a bensőnkbe! - A „szolgai forma” ránk nézve valamilyen „nem kötelező” lehajlás önkéntes felvállalását jelentheti. Adventben arra a csodára lehet várni, hogy Jézus Krisztus Szentlelke által belép az életünkbe, és minket elkezd átformálni az Ő hasonlatosságára! Vágyakozzunk lelkileg őhozzá hasonlóvá lenni! Ámen.