Február 22. - Megszületett V. László
Komáromban 1440. február 22-én megszületett V. (Utószülött) László. Habsburg-házi magyar király, Ladislav néven cseh király, aki lefejeztette Hunyadi Lászlót, Nándorfehérvár főkapitányát.
Apja, Albert magyar király sohasem láthatta gyermekét, mivel születése előtt négy hónappal meghalt. Édesanyja Luxemburgi Zsigmond leánya, Erzsébet volt. Hatalomvágyó anyja elutasította Ulászló megválasztását, udvarhölgyével ellopatta a Szent Koronát a visegrádi várból, és Székesfehérvárott megkoronáztatta csecsemő fiát. A koronázást Szécsi Dénes esztergomi érsek hajtotta végre, az eseményen jelen volt Cillei Ulrik, Újlaki Miklós és Garai László. A magyar főurak nagy része inkább I. Ulászló magyar királysága mellett foglalt állást.
V. László III. Frigyes német-római császárhoz került, ahol kitűnő humanista nevelést kapott és
felkészítették az uralkodásra. A magyar rendek 1444-ben elismerték királyságát, de nagykorúságáig
Hunyadi János választott kormányzóra bízták a hatalmat. III. Frigyes 1453-ban engedte el, és V.
László átvehette az uralkodást. 1453 októberében Csehországban is királlyá koronázták. A vele
rokonságban álló Cillei Ulrik lett a főtanácsadója, akinek teljesen a befolyása alá került és
felhasználta esküdt ellenségei, a Hunyadiak elleni harcához. Hunyadi László nándorfehérvári
kapitány kezéből is ki akarták venni a királyi várat, amit semmiképpen nem akart átadni. 1456
novemberében a király
Cilleivel együtt személyesen jelent meg Nándorfehérváron, ahol fegyveres
összetűzésre került sor, Hunyadi László és hívei megölték Cillei Ulrikot. A gyilkosságtól
megrettent király teljes büntetlenséget ígért Hunyadinak, aki ennek tudatában 1457 márciusában a
Hunyadi-párt vezetőivel és híveivel megjelent Budán. V. László ígéretét kényszer hatása alatt tett
cselekedetnek nyilvánította, és március 14-én elfogatta Hunyadi Lászlót és kíséretét. A vezetőket
halálra ítélte, de közülük csak Hunyadi Lászlót fejeztette le. Tartva a lázadástól május végén
először Bécsbe menekült, majd Prágába ment, ahová a fogoly Hunyadi Mátyást is magával vitte.
Prágában halt meg teljesen váratlanul valószínűleg fehérvérűségben vagy bubópestisben. A prágai
Szent Vitus-székesegyházban temették el.
Képünkön V. László és nagybátyja Cillei Ulrik Székely Bertalan olajfestményén a Magyar Nemzeti Múzeum képtárában..