Március 5. - Sztálin halála

1953. március 5-én egy korszak rajongása és félelmei véget értek - rövid időre mindenki fellélegezhetett.

Miközben a lapok a szovjet vezér emberi és politikusi nagyságáról emlékeztek, mindenféle pletykák keringtek a vezér haláláról: egy szerda esti agyvérzést és a nagy vezér szívzavarait sejtették a háttérben. Winston Churchill brit miniszterelnök nyilatkozata szerint személyi titkára John Colville az előző napon megkereste a szovjet nagykövetet és sajnálatát fejezte ki Sztálin betegsége miatt, illetve további tájékoztatást is kért a vezér állapotáról. Truman amerikai elnök szintén kifejezte együttérzését: "Annyira sajnálom, mintha csak egy jó ismerősömmel történt volna" - mondta.

Hivatalosan csak március 6-án egy órakor erősítették meg halálát. Eszerint március 5-én helyi idő szerint 21.50-kor érte a halál. Koporsójánál több százezren álltak sorba, hogy láthassák a bebalzsamozott vezért.

Nagyon sok dokumentum támasztja azt alá, hogy Sztálin halálát agyvérzés okozta, de arról már megoszlanak a vélemények, hogy miként alakult ki ez az állapot. Sokan megerősítették azt a tényt, hogy 1953 januárjáig nem volt különösebb probléma a diktátor vérnyomásával. Ötven évvel a halálát követőn, miután a hidegháborúban titkosított dokumentumok jobban kutathatóvá váltak, közös orosz-amerikai történészcsoport publikálta az ezzel kapcsolatos kutatásainak az eredményét. Ebben azt állították, hogy Sztálin szervezetében warfarin volt kimutatható. Ez egy erős patkányméreg, ami megakadályozza a vér megalvadását és az emberi szervezetbe történő bekerülésével, agyvérzést okozhat. A méreg íztelen, szagtalan ezért a sima vízzel is észrevétlenül beadható. Akik tanulmányozták Sztálin utolsó napjairól készült orvosi jelentéseket, azt állítják, hogy 5-10 napi warfarin adag produkálhatta ezeket az agyvérzéshez hasonló tüneteket.

Halála előtt Sztálin valószínűleg az 1936-37-es nagy mészárláshoz hasonló méretű tisztogatást tervezett. A Szovjetunióban élő zsidó orvosok mellett a legfelsőbb párt- és állami vezetők voltak soron. Nem véletlen tehát, hogy máig is él a legenda, miszerint a vezér halálát ők segítették elő.

Sztálin halála mélyen megrázta a szovjet birodalmat. Hatalmi vákuum keletkezett, nem volt előkészítve az öröklés, így a hosszú ideje megkövült szovjet belpolitika hirtelen izgalmassá vált. Kollektív vezetés került hatalomra Malenkov miniszterelnök, Berija belügyminiszter és Hruscsov SZKP főtitkára személyében.

A második világháborúban győztes Szovjetunió sokáig alapjában véve nem kérdőjelezte meg totalitárius múltját. Nem voltak perek, nem voltak speciális tömegoktatási programok, a politikusok és a sajtó a legritkább esetben érintették a témát. A vezér halálának ötvenedik évfordulóján az orosz városközpontokban háborús veteránok gyűlnek majd össze, hogy közösen emlékezzenek. Egy közelmúltbéli felmérés szerint az orosz felnőttek 70 százaléka számára Sztálin inkább jót jelent, mint rosszat. A kommunizmus bűneit vizsgáló elnöki bizottságot 15 évig vezető Alexander Jakovlevnek viszont erről az jut eszébe, hogy "azoknak akik emlékművet akarnak állítani Sztálin tiszteletére, csak annyit mondok, oké, benne vagyok, de mindegyiket vérrel locsoljuk le".

Forrás: mult-kor.hu és honvedelem.hu