Szent Kinga
Július 24-én Árpád-házi Szent Kingát, Lengyelország és Litvánia egyik védőszentjét ünnepli a Katolikus Egyház.
Kinga (vagy Kunigunda; Esztergom, 1224. március 5. - 1292. július 24.) magyar szent, IV. Béla király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött lánya, Szent Margit és Boldog Jolán nővére.
"Ne félj, Mária, könyörgésed meghallgatásra talált az Úr előtt. Íme, olyan gyermeket szülsz, aki néked és a népnek mondhatatlanul sok örömet fog szerezni. Mert az Úr ezen gyermek életével, példájával és érdemével szándékozik megvilágosítani és megsegíteni egy veletek szomszédos nemzetet." (Kinga édesanyja látomásban hallotta e szavakat, kevéssel a szülés előtt.)
Tizenegy éves volt amikor édesapját, IV. Bélát 1235-ben királlyá koronázták és nagynénjét, Árpád-házi Erzsébetet szentté avatták. Nem egészen négy évvel később, 1239-ben a Piast házbeli V. Boleszláv lengyel király feleségül kérte. Az ifjú lengyel királynét fényes diadalmenet kísérte Esztergomtól egészen Krakkóig.
A királyi pár örökös tisztasági fogadalmat fogadott Kinga hatására és kifejezett kérésére. Szent Kinga nagy mértékben hozzájárult az ország gyarapításához, hozományát a tatárok elleni védelemre szánta. Az 1241-42-es tatárjárás után a királyné több adománnyal is hozzájárult az újjáépítéshez. 1249-ben hazalátogatott, s az egyik máramarosi sóbányát kérte ajándékba a lengyelek számára. Atyja ezt a kérését teljesítette, s a legenda szerint Kinga a birtokbavétel jeléül az aknába dobta a jegygyűrűjét, amelyet két évvel később találtak meg a lengyelországi Wieliczkában, amikor megnyitották az ottani aknát.
Egy legenda szerint Kinga a tatárok elől menekült Lengyelországban és a Pieninek-hegységhez ért apácatársaival. Kinga egy szalagot dobott a háta mögé, amiből egy kanyargós folyó a Dunajec alakult amin a tatárok keservesen ugyan, de átjutottak. Ezt követően a fésűjét dobta háta mögé és ebből pedig egy sűrű erdő lett, amin a tatárok már nem tudtak átjutni.
Kinga sok templomot, kolostort építtetett, valamint gondoskodott felszerelésükről is, ezek közül talán a legjelentősebb az Ószandecban alapított ferences kolostor, amely Közép-Európa kulturális központjává nőtte ki magát. Férje halála után klarissza apáca lett, vagyonát szétosztotta a szegények között, s visszavonult az ószandeci kolostorba, ahol perjelnővé választották. Élete hátralevő részét az imaélet elmélyítése, illetve a folyamatos alamizsnálkodás és betegápolás kísérte végig. 1292. július 24-én halt meg.
Árpád-házi Szent Kinga életében gyönyörű példáját adta az áldozatos Isten- és emberszeretetnek feleségként és királynőként egyaránt. A sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét. Királynőként szerették és tisztelték, mégis távol állott tőle az uralkodói stílus. Egy percig nem uralkodott, viszont élete utolsó pillanatáig szolgált. Ma, amikor sajnos nem a szolgálat vonz elsősorban "magas" hivatalokba vezetőket, hanem a hatalom, bírvágy, valahogy nem illik bele a "képbe", a közfelfogásba Kinga sorsa. Gyaníthatóan nem sok olyan akadt a történelem során, akit egy "idegen" ország népe arra kért, hogy királyaként vegye át a kormányzást és ő ezt képes volt elutasítani.
1690-ben VIII. Sándor pápa avatta Kingát boldoggá. Öt évvel utóbb pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette, 1999. június 16-án pedig az Ószandec közeli síkon II. János Pál pápa iktatta a szentek sorába.
forrás: wikipedia.org; tortenelemportal.hu; ezerszazev.uw.hu