Június 4. - Simonyi-Semadam Sándor halála
Simonyi-Semadam Sándor (Csesznek, 1864. március 23. - Budapest, 1946. június 4.) Magyarország miniszterelnöke 1920. március 15. - 1920. július 19. között.

Cseszneken született 1864. március 23-án. Egyetemi Budapesten és Németországban végezte, majd jogi doktori oklevelet szerezvén ügyvédi vizsgát tett, s ügyvédi irodát nyitott. Ezzel párhuzamosan több lapnak politikai tárgyú cikkeket is írt. Ifjúkorában sokat utazott, Európa nagy részét bejárta, de eljutott Afrikába, Amerikába és Ázsiába is.
1901-ben néppárti politikusként országgyűlési képviselővé választották Németújváron. A Károlyi-kormány alatt visszavonult a politikai élettől, a Tanácsköztársaság idején ellenforradalmi tevékenység vádjával letartóztatták és egy ideig túszként fogva tartották. Csak a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának megalakulását követően tért vissza a politikai életbe.
1920-ban nemzetgyűlési képviselőnek választották, s a nemzetgyűlés első alelnöke lett 1920. február 18-án. Horthy kormányzóvá választása után 1920. március 15-én miniszterelnökké nevezte ki, április 19-ig ideiglenesen a belügyi és külügyi tárcát is ő töltötte be. Miniszterelnökké történő kinevezésében nagy szerepet játszott, hogy a számba jöhető jelöltek (pl. Bethlen István neve is felmerült a potenciális miniszterelnök között) közül senki sem akarta vállalni a küszöbönálló békeszerződés elfogadásának ódiumát. Kormányának tagjait kizárólag a KNEP és a Kisgazdapárt emberei közül válogatta össze. A béke aláírását követően nem sokkal, 1920. június 26-án benyújtotta a lemondását, miniszterelnöksége július 19-én ért véget. Ezt követően újra megnyitotta ügyvédi irodáját, illetve a KNEP egyik vezetőjeként tevékenykedett, majd 1921 tavaszán, az első királypuccsot követően belépett a Kisgazdapártba. 1922-ben visszavonult a politikai életből. 1922-1924 között a négy tagú Országos Pénzügyi Tanács tagja, 1932-1945 között pedig a Magyar Jelzálog Hitelbank kormánybiztosa. 1936-ban Horthy Miklós kormányzó titkos tanácsossá nevezte ki.
A trianoni béke évfordulóján, 1946. június 4-én halt meg Budapesten.
Forrás: sulinet.hu