Március 8. - Nemzetközi nőnap
A Nemzetközi nőnap az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők története. A nők évszázadok óta
tartó küzdelmében gyökerezik, melynek célja, hogy a nők a férfiakkal egyenlő feltételek mellett
vehessenek részt a társadalom életében.
A Nemzetközi nőnap hagyománya 1857. március 8-án indult útjára New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő demonstrációjával, akik a rossz munkakörülmények, és az alacsony fizetések ellen tiltakoztak. A Nemzetközi nőnap gondolata először a századfordulón merült fel. 1866-ban fogadta el a Nemzetközi munkásszövetség a nők hivatásszerű munkavégzéséről szóló határozatot.
1909. február 28-án az Amerikai Szocialista Párt határozata szerint szerte az Egyesült Államokban megtartották az első Nemzetközi nőnapot. 1913-ig február utolsó vasárnapján ünnepelték a nőket.
1910-ben a Szocialista Internacionálé résztvevői, Clara Zetkin javaslatára alapították meg a nőnapot, mint nemzetközi ünnepet. Tiszteletadás volt ez a nők jogaiért küzdő mozgalom előtt, és segítség az egyetemes női választójog kivívásához.
A megemlékezés dátumaként pontos időpontot nem jelöltek ki. E döntés alapján a következő évben, 1911. március 19-én első alkalommal ünnepelték a Nemzetközi nőnapot Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban. A gyűléseken résztvevő férfiak és nők a szavazati jog és a tisztségvállalás joga mellett a munkavállalás, szakmai továbbképzés jogát is követelték, valamint azt, hogy szűnjön meg a munkahelyi megkülönböztetés.
1914-ben miután két millió orosz katona esett el a fronton, az orosz nők február utolsó vasárnapját válaszották, hogy kenyérért és békéért tüntessenek. Négy nappal később a cár lemondásra kényszerült, és az ideiglenes kormány megadta a nőknek a szavazati jogot. Ez a történelmi vasárnap az Oroszorszában akkor használt Juliánusz naptár szerint február 23-ára esett, ami az általánosan használt Gergely-naptár szerint március 8-ának felel meg.
Magyarországon 1914-ben ünnepelték meg először a Nemzetközi nőnapot.
A nőnap eleinte a dolgozó nők szolidaritásának ünnepe volt, amelyen elsősorban a választójogért, a munkához való jogért, az egyenlő munkáért egyenlő bérért léptek harcba. Mára egész Európában, az amerikai kontinensen, de Kínában és Indiában is a nők köszöntésére használják e napot.
Vannak azonban, akik mára már idejétmúltnak tartják a nőnapot, a létrejöttével kapcsolatos előzmények miatt, mások úgy vélik, a kommunizmus egyik csökevénye csupán. Ám voltaképpen mégiscsak jó, hogy van a naptárban egy ilyen nap, amelyik arra figyelmezteti a férfiakat: hajtsanak fejet a feleségek, az anyák, a nagymamák és egyáltalán, minden nő előtt. Mondják el nekik - legalább évente egyszer - őszintén, hogy nélkülük mennyivel szürkébb lenne az életünk, hogy jólesik megcsókolni, megsimogatni őket.