Január 3. - Nemes Nagy Ágnes születésnapja

1922. január 3-án született Budapesten. Családja vidékről származik, ezért a szüneteket az ottani rokonoknál töltötte. A városi és a vidéki élet egyaránt hatott rá, ez megjelent verseiben is.

Már azelőtt verselgetett, hogy olvasni tudott volna. Ezeket édesanyja jegyezte le számára. Olvasni is előbb megtanult, mint a többi gyerek, és olyan hévvel esett neki a betűknek, olyan „őrjöngve” (ez az ő szava) olvasott, hogy szülei időnként el is tiltották a könyvektől, féltették a szemét. Kislányként a Benedek Elek által szerkesztett Cimbora újság oldalain jelentkezett verseivel először.

Iskolába járni nagyon szeretett. 1939-ben a Baár-Madas Református Leánylíceumban kitüntetéssel érettségizett. A gimnázium igazgatója és az ő egyik tanára is Áprily Lajos, a költő volt. Ő figyelt fel elsőként tehetségére, és tanácsaival, tudásával segítette őt.

Tizenhét évesen lett egyetemista, a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin-művészettörténet szakos hallgatója, mert két középiskolai osztályt összevonva végzett el.

A háború őt is, családját is megviselte, verseket ekkor már folyamatosan írt, de ritkán jelent meg egy-egy kötete.

A háború után neki is hallgatnia kellett, ő sem közölhetett verseket, akárcsak Weöres Sándor. De esszéi, műfordításai megjelenhettek, és a gyerekversek kiadását sem korlátozta senki. Ekkor született meg legismertebb gyerekverseinek többsége. Ezek mellett meséket, verses képeskönyveket is írt.

1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, később gimnáziumi tanár, majd 1958-tól szabadfoglalkozású író lett.

Első verseskötete 1946-ban jelent meg. 1946-ban lépett be a Magyar Írószövetségbe, később tagja volt a Magyar PEN Clubnak is. Ez évben alapította - férjével, Lengyel Balázzsal közösen - az Újhold című irodalmi folyóiratot, amely csak 1948 őszéig jelenhetett meg, de betiltása után mintegy emblémája lett a babitsi Nyugat eszmeiségét és minőségigényét vállaló írói-irodalmi törekvéseknek. 1947-1948 között augusztusáig ösztöndíjjal a Római Magyar Akadémián illetve Párizsban tartózkodott tanulmányúton.

Elsőrendűen francia és német nyelvű műveket fordított (így Corneille, Racine, Molière drámáit, Victor Hugo, Saint- John Perse verseit, Rilke és Bertolt Brecht műveit), de antológiákban számos egyéb és más nyelvből is készült fordítása megjelent. 1946-tól a Köznevelés című pedagógiai folyóirat munkatársa volt, 1954-1958 között pedig a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium tanára. 1958-tól szabadfoglalkozású író.

A költői életmű terjedelmét és a kötetek számát tekintve keveset publikált. További új verseit az 1967-es Napfordulóban, majd pedig három gyűjteményes kötetének egy-egy új ciklusában adta közre.

Költői munkája mellett a magyar esszéirodalom kimagasló művelője volt. 1975-től kezdődően több kötetben publikálta esszéit, verselemzéseit és a vele készült interjúkat. Önálló kötetet szentelt Babits Mihály költői portréjának. Műelemzései, a költészet rendeltetéséről, a vers belső természetéről szóló írásai a szakszerűség és az érzékletes, sőt élvezetes eleven szemléletesség példái, a tárgyszerűség és személyesség finom ötvözetének mintái. Az 1970-es, 1980-as években mértékadó és meghatározó személyisége lett a magyar irodalmi életnek. Kapcsolatot tartott a magyar irodalmi emigráció számos jeles tagjával is. Több ízben képviselte hazája irodalmát külföldi felolvasó esteken és nemzetközi írótalálkozókon, 1979-ben pedig 4 hónapot töltött Iowában, az egyetem nemzetközi írótáborában.

1986-ban Lengyel Balázzsal közösen - almanach formában - újraindította az Újholdat. A 12 kötet arról tanúskodik, hogy Nemes Nagy Ágnes az Újhold-eszme megvalósítását életműve részének tekintette. Élete utolsó évében meghívott alapító tagja lett a MTA-n belül szerveződő Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1998-ban a Pro Renovada Cultura Hungariae Alapítvány Nemes Nagy Ágnes Emlékdíjat alapított a magyar esszéirodalom legjobbjainak elismerésére, a díjat először 1999-ben ítélték oda három személynek.

Több díjat is kapott munkája elismeréseként:

1948-ban Baumgarten- , 1969-ben József Attila- , 1983-ban pedig Kossuth-díjjal tüntették ki.

Haláláig, 1991-ig tevékeny résztvevője volt a magyar irodalmi életnek