Április 5. - Nagycsütörtök

Nagycsütörtök a keresztény hagyomány szerint az utolsó vacsora napja, amikor Jézus a Getsemáné-kertben búcsút vett tanítványaitól és felkészült az áldozatra. Jézus valószínűleg Széder-esti lakomát tartott az Egyiptomból való szabadulás emlékére. Szeretete jeléül megmosta tanítványai lábát. A Nagyhét ünnepeinek sorában a nagycsütörtök a gyász napja, ezért csütörtök estétől szombat estéig nincs harangozás. Nagycsütörtökhöz köthető az Eucharisztia megalapítása.

Nagycsütörtökön elhallgatnak a harangok, „a harangok Rómába mennek", s legközelebb csak nagyszombaton szólalnak meg újra. Nagycsütörtököt zöldcsütörtöknek is nevezték, sokfelé friss sóskát, spenótot, vagy éppen csalánt főztek, s az a hiedelem járta, hogy így jobb lesz a termés. A csirkéket is friss zölddel etették.

"az Oltáriszentség" Az eucharisztia (avagy úrvacsora) keresztény szertartás, amelyen Jézusnak a kenyérről és borról az utolsó vacsorán mondott szavait és ottani cselekedeteit ismétlik meg liturgikus módon. Az eucharisztiát/úrvacsorát minden keresztény felekezet (a maga teológiai nézeteinek megfelelően) szentségnek tekinti. Az eucharisztia szónak több jelentése is van: egyrészt a kenyérrel és a borral végzett liturgikus cselekmény, ebből adódóan pedig a katolikus és ortodox szóhasználatban az egész szentmise, illetve liturgia. Ebben az értelemben használva kis kezdőbetűvel írjuk. A hazai (és nemzetközi) protestantizmus (ideértve mind a református és evangélikus egyházat, mind az egyéb protestáns és neoprotestáns felekezeteket) az eucharisztikus szertartásra az az úrvacsora kifejezést használja. Másrészt az Eucharisztia - katolikus és ortodox hitvallás szerint - jelenti a kenyér és a bor színe alatt valóságosan jelen lévő Jézus Krisztust is. Ebben az értelemben - mivel személyre utal - bevett szokás a nagy kezdőbetű használata, s ilyen értelemben szinonimája az Oltáriszentség.

Az Eucharisztia hálaadást, Isten nagy tetteinek hálás emlegetését jelenti. A Szentmise alatt a jézusi alapítási igéket elismételve a pap a kenyeret és a bort Krisztus Testévé és Vérévé változtatja, hogy magunkhoz vegyük és hogy imádjuk a köztünk megjelenő és tovább élő Krisztust.

Az Oltáriszentségnek jó néhány ó- és újszövetségi előképe volt:

- Ábrahám áldozata (az egyszülött fiú feláldozása)

- manna a pusztai vándorlás során (Isten fogyhatatlanul táplál)

- húsvéti bárány föláldozása (Krisztus szenvedéstörténete beteljesíti)

- kenyérszaporítás (ez újszövetségi előkép: Isten mérhetetlenül bőkezű)

Jézus a kenyérszaporítás után, a híres kafarnaumi beszédben ígérte meg az Oltáriszentséget (Jn. 6,22-71) : Ő olyan kenyeret fog majd adni, mely a saját teste, s aki abból eszik annak örök élete van. A megvalósulás pedig az utolsó vacsorán következett be. (Mt. 26,26 és a párhuzamos helyek). A XVI. századi Tridenti Zsinat így határozza meg az Oltáriszentséget: "Az Eucharisztia a Megváltó ajándéka, a hit titka, amelyben a kenyér és a bor színében Jézus jelen van, őt feláldozzuk és magunkhoz vesszük". A legrövidebb meghatározása a szentmisének pedig ez lehet: a keresztáldozat szentsége, lakoma alakjában.

Lényeges kitételek:

- valóságos áldozatról van szó, melyben vér nélkül megjelenítődik a Golgota története.

- Jézus szavai, melyekkel átadja az átváltoztató hatalmat az apostoloknak, megismételhetővé, megújíthatóvá teszik a cselekményt.

- Az egyház kultikus életének ez a központja, mert egyszerre áldozat (a kereszthalálnak a szentsége) és lakoma (a szeretetközösség egységének a záloga).

- A szentmisében nem megemlékezés, hanem megemlékező megjelenítés valósul meg: az Oltáriszentségnek ez a történési jelenléte.

- az átlényegüléssel valóságossá válik a jelenlét, így az Oltáriszentség imádásának is megvan az alapja (ez a létjelenlét).

Juhász Gyula: Az utolsó vacsora

János a Mester nagy szivén pihen,
E tiszta sziven, e csöndes sziven
pihen, de lelke a holnapra gondol,
S fiatal arca felhős lesz a gondtól.

Mély hallgatás virraszt az asztalon.
Az olajfák felől a fuvalom
Hűsen, szomorún a szobába téved,
Be fáj ma a szél, az éj és az élet!

Tamás révedve néz a mécsvilágra,
Péter zokog, és árvább, mint az árva,
Júdás se szól, csak apró szeme villan,
Remegve érzi: az ő órája itt van!

Csak egy nyugodt. Nagy, sötétkék szemében
Mély tengerek derűs békéje él benn.
Az ajka asztali áldást rebeg,
S megszegi az utolsó kenyeret!