Január 16. - Mikszáth Kálmán születésnapja

Mikszáth Kálmán, a magyar regény és novellairodalom nagy művésze 1847. január 16-án született Palócföldön, egy Nógrád megyei kis faluban, Szklabonyán, és 1910. május 28-án halt meg az ország fővárosában, Budapesten. Életpályája a magyar történelem két tragikus pólusa közé feszül.

Az 1848-as forradalom majd szabadságharc eseményei a gyermek és ifjú történelmi legendakincsének részeivé nemesedtek; utolsó éveiben az idős író pedig már egy megroppanó, háborúval terhes világ előjeleit érzékelhette. Felnőttként, alkotó emberként az 1880-as, 90-es évtizedekben teljesedett ki életpályája, az ő időszaka ez. Mikszáth maga a magyar századvég.

Életműve nemcsak elválaszthatatlanul összekapcsolódik azzal a korszakkal, amelyben létrejött, de mi több, meghatározóan alakította is, úgyszólván Mikszáth a magyar századvéget saját arculatára formálta, és hagyományozta ránk műveiben.

A mikszáthi életút első állomása, a szülőhely Szklabonya, Trianon óta a határ másik oldalán, Szlovákiában található. Szülőföldje fontos szerepet játszott írói pályafutása során. A középiskola alsó hat osztályát a rimaszombati református gimnáziumban végezte. Selmecbányai református líceumban érettségizett. A pesti egyetemen négy évig jogot tanult, azonban diplomát nem szerzett. Majd Balassagyarmaton lett tisztviselő. Itt ismerkedett meg leendő feleségével Mauks Ilonával, akivel 1873-ban összeházasodtak. Balassagyarmat lett az ifjúkori pályakezdés helyszíne, sikertelen közéleti próbálkozásokkal, személyes kudarcokkal, keserű tapasztalatokkal, és persze lényeges írói élményekkel. A város rövid idő után (1871-73) útra bocsátotta kezdő íróját, hogy aztán az ünnepelt művészt (1909-10) nagy tisztelettel fogadja.

1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. Mikszáth el akart válni a feleségétől, mert azt gondolta, hogy rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. Felesége nem akart válni így az akkor még sikertelen író azt hazudta, hogy mást szeret. 1878-ban váltak el.

A nyomorból a Szegedi Napló szerkesztőségének meghívása mentette ki. Itt két évig dolgozott, majd visszatért Pestre. Az elkövetkező 25 esztendőben a Pesti Hírlapnál dolgozott.

Első novelláskötetei (Tót atyafiak, 1881; A jó palócok, 1882) hozták meg a várva várt sikert, a népszerűséget. Anyagi helyzete rendeződött, így ismét megesküdhetett 1882-ben szeretett feleségével.

A Petőfi Társaság, a Kisfaludi Társaság valamint az MTA mellett a Szabadelvű Párt képviselőjeként a parlamentnek is tagja. A Pesti Hírlapban Országgyűlési karcolatokat jelentetett meg A Tisztelt Házból címmel (ironikus hangnem). Egyre inkább kiábrándul kora politikájából, ekkor műveiben ennek az érzésének ad hangot. Ezután novellái, elbeszélései, regényei gyors egymásutánban követték egymást. Legismertebb művei: A gavallérok, Beszterce ostroma, Új Zrínyiász, Két választás Magyarországon, A Noszty fiú esete a Tóth Marival, Mikor a mécs már csak pislog (novelláskötet), Különös házasság, A fekete város.

Népszerűsége nőttön nőtt, szinte már Jókaiéval vetekedett. Utolsó éveiben egyre távolabb került a politikától.

Horpács az író választott nógrádi otthona volt. Valóságos menedék volt az idős, egyre súlyosodó betegséggel küszködő ember nyugalomra vágyó művésznek. Itt visszatalált atyafiai közé, hajdanvolt gyermekkora meghitten ismerős hangulataihoz, sőt elmenekülhetett a világvárossá dagadó Budapest számára mindjobban idegenné váló környezetéből. 1904-ben vásárolta meg a 420 holdas birtokot. A földszintes öreg kúria mellé 1906-ban helyi építőmesterekkel új kastélyt építtetett. Az épület homlokzati falán - a klasszicizáló korinthoszi oszlopokon nyugvó timpanon alatt - a Jókai Mór dombormű nem pusztán arra a tanítványi megbecsülésre utal, amit Mikszáth szeretett elődje iránt érzett, de arra a tényre is, hogy az építkezést az író a Jókai Mór élete és kora című monografikus jellegű életrajzi munkájának tiszteletdíjából fedezte.

A horpácsi Mikszáth-fundus és a kastély sem kerülhette el a történelem fordulóit, 1950-ben államosították, a leszármazottakat kitelepítették, de - minden bizonnyal Mikszáth hírnevének köszönhetően - megőrizhette irodalmi kegyhely jellegét. 1954 óta múzeumi funkciót tölt be, ma Magyarország egyetlen Mikszáth emlékmúzeuma.

Utolsó évtizedeiben írt novelláira jellemző az elégikus hangnem. Mikszáth élete meglehetősen eseménytelen volt. Utolsó éveiben egyre távolabb került a politikától. Magányosnak érezte magát, az 1908-ban indult Nyugat folyóirat körül csoportosuló új írói nemzedékkel nem talált kapcsolatot. 1910-ben a 40 éves írói jubileumi ünnepségek után néhány nappal, 1910. május 28-án váratlanul meghalt.