Május 13. - Mária Terézia születésnapja
Mária Terézia (Erzherzogin Maria Theresia Amalia Walpurga von Österreich), (Bécs, 1717. május 13. - Bécs, 1780. november 29.).
Mária Terézia 1736. február 12-én Bécsben feleségül ment Lotaringiai Ferenc István herceghez (1708-1765), I. Lipót József hercegnek, Lotaringia és Bar uralkodó hercegének (1679-1729) és Erzsébet Sarolta orléans-i hercegnőnek (1676-1744) fiához, a későbbi I. Ferenc német-római császárhoz. Tulajdonképpen már gyerekkoruk óta ismerték egymást, s barátságuk később szerelemmé vált. Ferenc házasságának feltétele Elzász átadása volt, amit Mária Teréziáért meg is tett.
Házasságukból 16 gyermek született, velük létrejött a Habsburg-Lotaringiai-ház.
VI. Károly császárnak nem volt férfi örököse. Bár az 1723-as Pragmatica sanctióban Károly kimondta a Habsburg birodalom feloszthatatlanságát, törvényesítette a nőági örökösödést, és ezt számos nemzetközi szerződésben el is ismertette az európai hatalmakkal, ennek ellenére halála után háború indult az osztrák örökség megszerzéséért, és II. Frigyes (1740-1786), porosz király hadüzenet nélkül támadt a Habsburgokra. Az 1740-1748 között dúlt háború során Ausztria elveszítette Sziléziát, amely Poroszországhoz került. A háború kezdetén Ausztria nem volt jó helyzetben, mert alig egy évvel zárta le a Törökország ellen folytatott háborút. Még édesapja, az idős III. Károly hagyta, hogy meggondolatlanul belerángassák az oroszok ebbe, akik szintén hadakoztak a törökökkel. Ennek eredménye az lett, hogy hatalmas szerbiai, boszniai és havaslaföldi területek vesztek el, amelyeket még 1718-ben szerzett meg Ausztria.
1741. szeptember 11-én, két évvel egy vesztes török háború, és tizenkét éves törvényhozási kényszerszünet után Mária Terézia a Pozsonyban összegyűlt magyar országgyűléshez fordult, hogy segítsenek neki fegyverrel megmenteni a koronáját. Ugyanis Mária Terézia két dolgot nagyon jól látott: egyik, hogy csak a magyar rendek segítségével tudja megvédeni trónját a porosz uralkodótól, a másik pedig hogy a Habsburg Birodalom korszerűsítésre szorul. Ezen okokból a Habsburg Birodalom felbomlása, széthullása egyáltalán nem látszott kizártnak. Mária Terézia, hogy megnyerje magának a magyarok támogatását, 1741-ben összehívta a pozsonyi országgyűlést, ahol kezdetben ellenállását mutattak a magyarok, de ekkor megjelent Pozsonyban Mária Terézia személyesen, karján a kis II. Józseffel gyászruhában, ez a híres pozsonyi jelenet és ekkor mondták azt a magyar nemesek egybehangzóan: "Vitam et sanguinem pro rege nostro!" ("Életünket és vérünket a királyért!") közfelkiáltással kiálltak a király mellett, aki cserében érvénytelenítette III. Károly király néhány magyarellenes intézkedését, illetve törvényben rögzítette a nemesi földbirtokok adómentességét, továbbá engedélyezte a magyar nyelvű vezényletet. Ennek fejében az osztrák örökösödési háborúban 11 magyar huszárezred (mintegy 35 000 katona) harcolt a Habsburg trónért Európa hadszínterein. Az osztrák örökösödési háborút 1748-ban az aacheni béke zárja majd le. Szilézia ugyan porosz kézre került, de Mária Terézia megvédte trónját és a Habsburgok nagyhatalmi státusza is megmaradt. De az osztrákok nem hagyták annyiban, 1756- 1763 között kirobban a hétéves háború Szilézia visszavételére, de ezt Ausztria sikertelenül kísérelte meg.
Mária Terézia uralkodásának közel fele háborúságokkal telt el. Ez annyira kimerítette a birodalmat, hogy a hétéves háború után Mária Terézia már inkább békére vágyott, s nem volt hajlandó belépni Nagy Katalin oldalán a Törökország ellen 1768-74-es háborúba, miután 1736-39-ből elég rossz tapasztalatai voltak.
1754-ben bevezette Mária Terézia a kettős vámrendszert, ami erősen visszavetette a magyar ipar fejlődését. E vámrendelet lényege, hogy a birodalmat önellátóvá tegye. A magyarországi agrártermékekre a birodalmon belül alacsony kiviteli vámot szabtak, kivéve azokat a cikkeket, amelyeket az örökös tartományokban is termeltek. Az Ausztriából és Csehországból származó iparcikkekre alacsony behozatali vámot kellett fizetni, míg a magyar kivitelt e téren megnehezítették.
A hatalmas jobbágyterhek miatt Mária Terézia idején több jobbágyfelkelés (például: 1765-66. között a Dunántúlon) bontakozott ki. Miután a jobbágykérdés rendezését a magyar rendi országgyűlés elutasította, a királynő[2] e kérdést rendeleti úton szabályozta. Ezt a rendeletet 1767-ben adták ki, melynek urbárium vagy úrbéri pátens volt a neve. Ebben részletesen szabályozták a földesuraknak járó szolgálatokat. A kilencedet (kilencedik tized) évi egy aranyforintban, az ingyenmunka-át, "robotot", heti egy nap igás- vagy két nap kézi munkában szabták meg. Ezen felül bizonyos földesúri kiváltságokat évente egy-két napra átengedtek a jobbágyoknak, és a telekhatárokat rögzítették.
Mária Terézia nevéhez fűződik, a Regulatio Cigarorum rendelet. Ekkor kezdődött a cigányok erőszakos integrálása és asszimilálása. 1761. november 13-án rendeletében megtiltotta a cigány nép elnevezésének további használatát és az új elnevezésüket tette kötelezővé: újlakosok, újmagyarok, újparasztok (németül Neubauer). Mária Terézia 1767. november 27-én megtiltotta a cigányok egymás közti házasságát. Elrendelte az újparasztok félévenkénti összeírását, megtiltotta és büntette a döghúsevést.
1764-ben történt az az eseménysorozat, amelyet a történetírás madéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismer. A bécsi udvar megbízta Buccow tábornokot, hogy szervezzen Erdélyben két székely és két román határőrezredet. A székelyek többször föllázadtak az erőszakos sorozás és a nem megfelelő körülmények ellen. A Buccowot felváltó Siskovics József tábornok parancsot adott katonáinak Madéfalva ágyúzására, ahol a székelyek képviselői tanácskoztak. A mészárlásban kb. 400 személy (köztük nők és gyermekek) vesztette életét. Ekkor indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, illetve Bukovinába.
Mária Terézia szívügye volt az oktatás. A nagyszombati egyetemet 1777-ben Budára helyeztette. 1773-ban feloszlatta a jezsuita rendet (ekkor válik állami egyetemmé a nagyszombati), 1777.-ben adta ki az alsófokú iskolarendszert gyökeresen átalakító Ratio Educationist. A rendelet értelmében minden 6 és 12 év közötti gyermek tanköteles. A felekezeti iskolákat a Ratio Educationis állami felügyelet alá vonta, közhasznú tárgyakat tett kötelezővé, és előírta a nyári iskolaszünetet a mezőgazdasági munkák idejére.
A magyarországi rendek számára Mária Terézia politikája valamivel kedvezőbb volt, mint III. Károly királyé, de az ő uralkodása alatt is folytatódott a magyar rendek háttérbe szorítása. Elődjéhez hasonlóan Mária Terézia is folytatta a betelepítéseket Magyarországra. Az államkincstár költségén több tízezer németajkú telepest hoztak a Birodalom nyugati tartományaiból, akiket Pest, Buda és Esztergom környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében (a Rákóczi szabadságharc során kipusztult magyar lakosság helyébe), Baranyában, a Délvidéken és a Bánságban (e három utóbbi helyen a török uralom alatt kipusztult magyar lakosság helyére) telepítettek le. A Bánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása alatt Magyarország, a Bánság és Erdély területére 350-400 000 román települt be a Kárpátokon túlról. A Kárpátokon túlról való román bevándorlás és az elsősorban az Alföld keleti peremére irányuló erős magyar kivándorlás lényegesen megváltoztatta az erdélyi etnikai arányokat.
1765-től uralkodásának végéig felvilágosult abszolutista módszerekkel kormányzott, ebben az időben országgyűlést sem hívott össze.
Legfontosabb reformjai közé tartozik, hogy a végrehajtó hatalmat szétválasztotta az igazságszolgáltatástól, így már nem azok ellenőrizték a törvények, rendeletek végrehajtását, akiknek azt végre kellett volna hajtaniuk. 1761-ben Kaunitz kancellár javaslatára államtanácsot állított fel, amelynek segítségével a politikai döntések jelentős szakmai támogatást kaptak. Megszüntette ugyanakkor a 16. századtól működő titkos udvari tanácsokat.
Komoly ellenállást váltott ki a királynő vámrendelete. Ez azt a célt szolgálta, hogy a birodalmon belüli munkamegosztást állandósítsa, valamint hogy a nemesség kikezdhetetlen adómentessége miatti jövedelemkiesés pótlását biztosítsa. Ennek érdekében külön vámvonalat húztak Magyarország és az örökös tartományok közé, amelyen a hazánkból kivitt iparcikkekre nagyon magas vámtételt határoztak meg. Ugyancsak magas vámot kellett fizetni akkor, ha nyersanyagot vagy mezőgazdasági terméket akartak kivinni a birodalmon kívülre. Alacsony volt viszont a vám az örökös tartományokból Magyarországra érkező iparcikkekre, és a magyar mezőgazdasági árukra, ha az örökös tartományokba vitték őket. Úrbéri rendelete [szerkesztés]
1767-ben bevezetett rendelkezésével az uralkodónő a földesurakkal szemben akarta megvédeni a jobbágyokat, illetve azok adózóképességét. A pátens szabályozta a jobbágyok terheit, jogait és a jobbágytelek nagyságát. Minden jobbágy egy egész telek után heti 1 nap igás és 2 nap gyalogrobottal tartozott földesurának. A pénzadót teleknagyságtól függetlenül 1 forintban határozták meg. A robot mellett a termés 1/10-ét kitevő kilencedet is be kellett szolgáltatni a gabonából, borból, lenből, kenderből, valamint a méhkasok és bárányok után. Az urbáriumrendelet könnyített ugyan a jobbágyok helyzetén a nyugati területeken, de például az Alföldön nehezítette a megélhetést.
Növelte az állami iskolák számát, erősítette az állam felügyeletét az egyházi iskolákban, kísérletet tett az egységes tananyag bevezetésére: elrendelte a közhasznú tárgyak felvételét, gyakorlatiasabbá tette az iskolai tananyagot (a történelem tantárgy is ekkor került be a tanrendbe). 1777-ben kiadott tanügyi rendelete, a Ratio Educationis kötelezővé tette az oktatást a 6-12 éves korú gyermekek számára. Ez volt az első rendelet Magyarországon, amely általános tankötelezettséget írt elő. A gimnázium megteremtésével összekötötte az elemi és a felsőfokú oktatást, tanítóképzőket állított fel, bővítette az egyetemi karokat, illetve újakat alapított.
Támogatta továbbá az egészségügyet. Elrendelte, hogy gondoskodni kell a szegények, betegek, öregek, és árvák ellátásáról.
A hadsereg szervezetében is reformokra volt szükség. A régebbi rendszerről, hogy minden háborús alkalomra toboroztak zsoldosokat, most már áttértek az állandó hadseregre, de szakítottak azzal a rendszerrel, hogy a katonai alakulatokat városokban és falvakban szétszórva tartották, és ezek voltak kötelesek ellátásukról gondoskodni. Ezentúl az egyes csapatokat nagyobb egységekben, általában ezredenként együtt tartották, és az államhatalom központilag gondoskodott ellátásukról. Eddig minden ezrednek külön szabályzata volt, annak alapján gyakorlatozott és harcolt, még egyenruhájuk sem volt egységes. A refomok következtében ezeket is szabályozták.
Mária Terézia igen buzgó katolikus volt, az eretnekektől irtózott, a zsidókat sem szerette, meg is próbálkozott kitiltásukkal az ország területéről, de ezt kénytelen volt visszavonni, mert a gazdasági élet látta a kárát.
Minden buzgósága ellenére az egyházat állami kordában óhajtotta tartani. A pápai rendeleteket csak az ő engedélyével volt szabad kihirdetni, az egyházi bíróságok hatáskörét szigorúan egyházi ügyekre korlátozta. A szerzetesrendek külföldön székelő főnökeinek a birodalomba való látogatását megtiltotta, az egyházi ünnepek számát csökkentette.
Mária Terézia királynő 1777-ben úgy döntött, hogy Szombathelyt külön egyházmegyévé teszi. Területét a győri, a veszprémi és a zágrábi egyházmegyékből szakította ki. Első püspökévé VI. Pius pápa engedélyével a rendkívül művelt Szily Jánost választotta.
Az ellenreformáció addigi térhódításait jó néven vette, a protestáns vallást nem tűrte, Magyarországon és Erdélyben azonban nem tudott változtatni a meglévő vallási tolerancián.