Május 27. - A magyar hősök emléknapja
Május utolsó vasárnapján azokra emlékezünk, akik történelmünk során a legdrágábbat: életüket áldozták a haza védelmében. Az elmúlt 1100 esztendőben alig telt el úgy néhány évtized, hogy ne kellett volna magyar férfiak ezreinek búcsút mondaniuk családjaiknak és szeretteiknek, hogy fegyvert fogjanak az ország védelmében. Ám hivatalos emléknapjuk nem is olyan régen létezik.
A hősi halottak előtti rendszeres intézményes tisztelgés igénye az első világháború alatt fogalmazódott meg először. A magyarság már a háború első éveiben addig soha nem látott emberáldozatot hozott, így sokan vélték úgy: az elesett százezrekre megkülönböztetett módon kell megemlékezni.
Így már másfél évvel az első világháború kitörése után felmerült a szervezett formában történő tisztelgés. Akkor, amikor egyre sűrűbben érkeztek haza a hősi halálról, eltűnésről szóló értesítések. Először 1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy tett javaslatot egy olyan törvény elfogadására, mely azt célozta, hogy minden község kőemléket állítva legyen köteles megörökíteni a világháborúban elesett hősök neveit. E kezdeményezéssel azonosult gróf Tisza István miniszterelnök, akinek törvény-előterjesztését a Képviselőház az 1917. évi VIII. törvénycikkben emelte törvényerőre, s tette kötelezővé a hősi emlékművek állítását. E törvény kimondja, hogy
"1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélybenforgó haza védelmében.
2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel."
Már az első világháború alatt megkezdték a hősi emlékművek felállítását, amelyek - ha nem lettek lerombolva - még ma is láthatóak országszerte.
1924-ben egy újabb törvény (az 1924. évi XIV. törvénycikk) a nemzeti ünnepek közé sorolta a magyar hősökről való megemlékezést, mely május utolsó vasárnapját a Hősök Emlékünnepévé nyilvánította. Az 1925-től rendszeressé váló megemlékezéseken istentiszteletet celebráltak, imát mondtak, végezetül koszorú elhelyezésével tisztelegtek a hősök emléke előtt.
A második világháború hősi halottai és katonai áldozatainak emlékének megőrzését a belügyminiszter 1942. április 17- én, valamint a honvédelmi miniszter április 25-én kiadott rendelete szolgálta. Ebben elrendelték a nevek bevésését az első világháborús emlékművekbe. 1945. május 27-én még volt megemlékezés a Hősök napjáról, de már kisebb keretek között, s akkor már nem volt nemzeti ünnep. Később politikai és szimbolikus tartalma miatt tilalommal sújtották, eszmei üzenetét diszkreditálták, a szocialista Magyarországon e napot nem ünnepelték.
Csak a rendszerváltozást követően nyerhette vissza eredeti jelentését. A nemzet erkölcsi adósságát törlesztve a Magyar Köztársaság Országgyűlése elfogadta a 2001. évi LXIII. törvényt, melyben a magyar nemzet soha el nem múló hálája jeléül, a ma élő és a jövő nemzedékek okulására, a hősök dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját a Magyar Hősök Emlékünnepévé nyilvánította.
Forrás: kisalfold.hu