Január 10. - Madarász Viktor halála - 1917

Madarász Viktor festő (Csetnek, 1830. december 14.-Budapest, 1917. január 10.)

Közhonvéd, majd hadnagy volt a szabadságharcban. Ez az ifjúkori élménye végigkísérte egész életén; művészetét mindvégig a nemzeti függetlenség eszméjének szentelte; a magyar történelem hősi és tragikus emlékeit idézte a nemzeti szellem ébrentartására. A szabadságharc leverése után egy ideig bujdosott, majd jogot tanult, amit azonban hamarosan felcserélt a festőpályával.

Pécsett Pósa Gusztávnál tanult festeni, majd 1853-ban beiratkozott a bécsi akadémiára. 1855-ben Ferdinand Waldmüller szabadabb szellemű bécsi magán festőiskoláját kezdte látogatni. A bujdosó álma című, valóság és álom keveredését mutató romantikus festményének témáját a kuruc-labanc harcokból merítette (1856, Magyar Nemzeti Galéria). Ezt a tematikát dolgozta fel korábban Kuruc és labanc című alkotásán (1855) is, amelynek címét a cenzúra miatt Két testvérre kellett változtatni.

Festői tanulmányait 1856-tól az európai művészeti élet új központjában, Párizsban, az École des Beaux Arts-ban, ill. Leon Cogniet szabadiskolájában folytatta. Életművének legkiemelkedőbb darabjai (Zrínyi tanulmányfej, 1858, Magyar Nemzeti Galéria) hosszú párizsi tartózkodása alatt születtek. A külföld elismerését jelzi az 1861-ben kapott állami nagy aranyérem, amellyel a Szalonban kiállított alkotásait (Hunyadi László siratása, 1859, Magyar Nemzeti Galéria; Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt, 1859; Zách Felicián, 1858, Magyar Nemzeti Galéria) jutalmazták. Festményeit a korabeli párizsi kritika (Theophile Gautier) is dicsérte. Hunyadi László siratása című festménye napjainkig az 1848-49-es szabadságharc leverése felett érzett nemzeti gyász emblematikus megfogalmazása. Radikális és hazafias témaválasztása - Zrínyi Péter a fogságban, 1857; Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben (1863, Magyar Nemzeti Galéria) -, ill. az 1860-as években elmélyülő szenvedélyes, drámai ábrázolásmódja (Dobozi, 1868, Magyar Nemzeti Galéria; Dózsa népe, 1868, Magyar Nemzeti Galéria) a hazai romantikus történelmi festészet kiemelkedő alkotójává tették. Párizsban készített Krisztus az Olajfák hegyén című alkotását a francia császárné vásárolta meg. 1870-es hazatérése után sikerei nem folytatódtak, a történelmi festménypályázatra benyújtott művelődéstörténeti témájú képét (Bethlen Gábor tudósai között, 1870, Magyar Nemzeti Galéria) Kelety Gusztáv szigorú bírálattal illette. Bár Petőfi halála (Hazám) című festménye (1875, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum) a kompozíció teatralitása miatt nem éri el korábbi munkái színvonalát, a róla készült reprodukciók nagy száma a téma óriási népszerűségére utal.

Egy 1873-ban történt újabb méltánytalanság után visszavonult a festészettől, s apjától örökölt üzletével foglalkozott. 1875-ben festett Petőfi halála c. képe művészi erejének hanyatlásáról tanúskodott. Üzlete tönkrement, 1902-ben elárverezték, 1903-ban újra festeni kezdett, főként portrékat és néhány fáradt történelmi kompozíciót alkotott.

Korábbi művei azonban a romantikus-akadémikus történelmi festészet egyik legjobb hazai képviselőjévé avatták. 1952-ben a Fővárosi Képtárban rendeztek műveiből emlékkiállítást.

Forrás: artportal.hu