November 4. - Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének gyásznapja

1956. november 4-e súlyos tragédiával köszöntött ránk. Hajnali 4 órakor megkezdődött a második szovjet intervenció. Háború hadüzenet nélkül. Így lett november 4-e az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leverésének a napja, az idegen hatalom ellen küzdő nemzet gyásznapja.

Október 28-tól - amikor Nagy Imre elismerte a felkelés jogosságát, és győzött a forradalom és szabadságharc - november 3-ig békés, reményteli újrakezdésre készülődött az egész ország, a szovjeteket kiszolgáló törpe kisebbség kivételével. November 4-e vasárnapra esett, és 5-én, hétfőn, már dolgozni mentek volna az emberek.

De a háttérben, a nemzetközi erővonalak ismét tragikussá alakították a magyarság sorsát. A két nagyhatalom, Amerika és a Szovjetunió vezetői háttéralkut kötöttek. Az USA vezetőinek (Eisenhower elnök, Dulles külügyminiszter) döntése, miszerint az USA nem avatkozik be a magyarországi eseményekbe, vagyis az oroszok szabad kezet kapnak, megpecsételte a magyar forradalom sorsát.

A harc kegyetlen volt, egyoldalú és rövid. Budapest így is mély sebeket kapott, a fiatal pesti srácok és a többi bátor harcos hiába próbáltak ellenállni, az orosz fölény ismét győzedelmeskedett, mint 1848-ban. A hősök kiöntött vérétől áztatott pesti kövek, a rommá lőtt házak halálos csendje jelezte a levert magyar forradalmat és szabadságharcot.

Hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet támadás. Reggel 5 órakor az ungvári rádió a Szovjetunió által kinevezett ellenkormány (Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány) Nyílt levél a dolgozó magyar néphez című közleményét sugározta, melynek aláírója Kádár János „miniszterelnök” volt. 5 óra 20 perckor viszont a Kossuth Rádióban Nagy Imre mondta el a következő drámai szavakat: Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével!

A kormányfő fenti mondatait magyarul és valamennyi világnyelven többször megismételték. Ezután Háy Gyula és felesége Segítsetek, segítsetek, segítsetek végű segélykiáltását sugározta a rádió magyarul, angolul, németül és oroszul. Ezt követően a Kossuth-rádió adása megszakadt. Miután Jugoszlávia menedéket ajánlott fel a magyar kormánynak, végül Nagy Imre és a kormány többi tagja a családjukkal együtt a jugoszláv nagykövetségre érkeztek.

A szovjet csapatok már hajnalban bevonultak a fővárosba is egyszerre három irányból, előbb a pesti oldalt a Duna teljes vonalában ellenőrzésük alá vonva, majd Budára is átkelve. A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek. Hamarosan valódi háborús helyzet alakult ki, és a kora reggeli órákban már a város szinte minden kerületében a szovjet ágyúk és harckocsilövések robaja hallatszott. Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert. A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek. A kiáltvány vége így hangzott:

"… A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen… Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében."

1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre és leverték az október 23-án kirobbant forradalmat és szabadságharcot. Az országban néhány helyen elszórtan még egy hétig tartott a fegyveres ellenállás. A szovjet támadás hírére Nagy Imre családjával és a hozzá közel álló politikai körrel november 4-én menedékjogot kért és kapott a jugoszláv nagykövetségen, ahonnan november 22-én a szovjet titkosszolgálat segítségével tőrbe csalták, és a romániai Snagovba hurcolták.

A megtorlás olyan mérvű és embertelen volt, amelyre a magyar történelemben addig nem volt példa. A harcban elesettek mellett, a kivégzettek, a bebörtönzöttek, az elhurcoltak száma és a menekülő áradat ijesztő és döbbenetes volt. Kiskorúakat ítéltek halálra és megvárták, hogy betöltsék 18-ik életévüket a végrehajtáshoz. Ilyen volt az emberarcú szocializmus.

Az elmúlt több mint 50 év alatt napvilágra került adatok, a túlélők, a szemtanúk beszámolói az egyik oldalon, az igazi bűnösök és árulók elhallgatása, sőt felmentése a másik oldalon. Ez mind 56 szomorú hagyatéka.

Szabad-e, lehet-e békévé oldani az emlékezést, parolázni, együtt ünnepelni azokkal, akik a barikádok két oldalán harcoltak? Megtehetjük-e ezt az elesettek, a hősök nevében, az egész életüket kettébe töröttek nevében, az emigrációba kényszerültek nevében?

Micsoda és mekkora vérvesztesége volt ez a magyarságnak! Hatása ennyi év múltán is fájdalmasan érezteti hatását mind tudásban, mind erkölcsi tartásban és a hazaszeretet megfogyatkozásában.

Tudjuk, nem minden kommunista volt bűnös és hazaáruló, sőt voltak mártírjaik is, mint Nagy Imre, Donáth Ferenc, Szilágyi János, Maléter Pál stb. Ők képesek voltak ideológia és hatalomféltés helyett a magyar nép szolgálatát felvállalni.

Kiknek vagyunk az örökösei, ez fontos csupán, idegen érdekek kiszolgálóinak, önös érdekek követőinek, avagy a nemzet, a magyarság szolgálatát becsületesen felvállalóknak?

A hatalom mind a mai napig adósa a magyar szabadságharc hőseinek, áldozatainak. Pedig nincs a világnak olyan országa - ahol magyarok is élnek -, hogy ne lenne valamilyen nyoma, emlékhelye a magyar 56-nak. Hol van egy igazi, méltó, nemzeti emlékhely? Egy igazi, hű regény, eposz, film? Ami van az mind egyéni és közösségi kezdeményezésre született meg.

Forrás: royalmagazin.hu; ujmagyarevezred.nl