November 20. - A Lánchíd átadása

1849. november 20-án déli 12 órakor adták át a forgalomnak a Budát és Pestet összekötő Lánchidat. Az ünnepélyes megnyitáson Julius Jakob von Haynau táborszernagy és Karl Geringer császári biztos vett részt, akik a hatalmat képviselték. A hatóságok, hogy kedvében járjanak a közönségnek, a megnyitás napján nem szedtek hídpénzt.

A Lánchíd megépítésének megálmodója - mint oly sok más reformkori változásnak - gróf Széchenyi István volt. Már 1829-ben elkezdett foglalkozni a Lánchíd tervével, hiszen ekkor még csak pontonokból álló hajóhíd biztosította az összeköttetést az akkor még különálló két város között. Pest fejlődése, gazdasági központtá válása következtében már szükség volt egy állandó híd megépítésére. 1832-ben alakult meg A Budapesti Hídegyesület, az 1832-36. évi országgyűlés pedig biztosította az építés és fenntartás törvényi feltételeit. Az építésre részvénytársaság alakult. A hidat az angol William Thierney Clark tervezte, az építést Adam Clark vezette.

A munkálatok 1840. július 28-án imdultak meg, a budai pillér alapkőletételére 1842. augusztus 24-én, a pestiére 1845. augusztus 11-én került sor.

A Lánchíd, amelyet Kossuth Lajos javaslatára Széchenyiről neveztek el, 1848 nyarára már csaknem készen állt, de a bejezést a hadi események meggátolták.

Érdekesség, hogy a hidat így befejezetlen állapotban mind a magyar, mind az osztrák hadsereg is használta, amikor Pest-Buda gazdát cserélt. 1849. május 21-én Alois Allnoch ezredes, Buda várparancsnok helyettese megkísérelte a híd felrobbantását. Szerencsére a híd csak kismértékben sérült meg, de Allnoch etredest a robbanát darabokra tépte.

A szabadságharc végén az építési munkálatok újra kezdődtek, már szeptemberre elkészült a kocsi- és a gyalogűt. Az ünnepélyes avatáson a korabeli Európa egyik legnagyszerűbb építményét adták át a forgalomnak. Széchenyi ezen már sajnos nem tudott résztvenni, 1848. szeptember elejétől ugyanis Döblingben volt kénytelen tartózkodni. Egy szemtanú írta: "kár, hogy az esemény oly időben történt, midón a hangulat oly nyomatott." Ennek ellenlre az elkészült híd végérvényesen összekötötte és egyesítette Pestet és Budát.

Forrás: Mitták Ferenc: 1000 év krónikája