KLEBELSBERG KUNÓ

"A magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá." (1922)

Gróf Klebelsberg Kunó (Magyarpécska, Arad megye, 1875. november 13. - Budapest, 1932. október 12.) magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter

A két világháború közötti időszak legnevesebb kultúr- és tudománypolitikusa, ki mint kultuszminiszter megszervezte a korszerű oktatási rendszert, felkarolta a természet- és műszaki tudományokat, s olyan erőteljes támogatást biztosított, hogy nemcsak utolértük, de némely területen meg is haladtuk az európai szintet.

Klebelsberg Kunó az Arad vármegyei Magyarpécskán született 1875-ben. A Klebelsberg grófi család ősei közül többen nevezetes szerepet játszottak a magyar történelem során, különösen a török háborúk idején. Klebelsberg János a párkányi és az érsekújvári csatákban tanúsított vitézségéért a XVII. sz.-ban báróságot kapott, Klebelsberg Ferencet pedig, aki Buda visszafoglalásakor 1686-ban tűnt ki hősiességével, grófi méltóságra emelték.

Édesapja tiroli hivatalnok, édesanyja dunántúli középnemesek leszármazottja. Még kisgyermek volt, mikor édesapját elveszítette, minek következtében a család Székesfehérvárra költözött. Ő a ciszterci rend iskolájában tanult, s ez az időszak egész későbbi életére hatást gyakorolt, ugyanis katolikus hite és erkölcsi elkötelezettsége mindvégig elkísérte. Építész szeretett volna lenni, a családi hagyományok azonban katonai pályára kötelezték, így egyik utat sem választva, jogot tanult Budapesten, Berlinben és Münchenben. A Sorbonne-on államtudományokat hallgatott, valamint történelmet és közgazdaságtant is.

1919 februárjában Bethlen Istvánnal közösen megalakította a Nemzeti Egyesülés pártját. Végigjárta az állami hivatalok különböző fokozatait. Volt előadó, osztálytanácsos, 1910-től közigazgatási bíró, 1914-től közoktatásügyi államtitkár. 1917-től a Hadigondozó Hivatal elnöke, majd a miniszterelnökség politikai államtitkára posztot töltötte be, 1921-22 között pedig belügyminiszter volt.

Neve akkor vált híressé, mikor 1922-1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterként tevékenykedett.
"A demagógia ellen csak egy szérum van: a kultúra."- vallotta. Ennek érdekében széles körű iskolareformot dolgozott ki, minisztersége alatt megreformálták a polgári- és a leányiskolákat, létrehozták a reálgimnáziumok intézményét. A népoktatás fejlesztésére a birtokosok kötelezésével az Alföldön kiépíttette a tanyasi iskolák rendszerét. 1926-tól kezdődően három év alatt közel hatezer modern népiskolai tantermet, több mint kétezer tanítólakást építtetett, az iskolán kívüli népművelés fejlesztésére ezerötszáz népkönyvtárat, iskolai könyvtárat létesített és ötszáz óvodát is felállíttatott. Nevéhez fűzhető továbbá a szegedi, a pécsi és az első világháború miatt félbemaradt debreceni egyetem, több főiskola és 21 klinika létrehozása, fejlesztése. Megreformálta az alap-, közép-, és felsőfokú iskolarendszert, 16 évre emelte a tankötelezettséget, nagy hangsúlyt fektetett a népegészségügyre és a tehetségkutatásra. Létrehozta a Collegium Hungaricumokat (röv. CH) és az egyéb külföldi ösztöndíjak rendszerét, melyben a tudósutánpótlás biztosítását látta.

Felkarolta a természet- és műszaki tudományokat is. 1926-ban a József Műegyetemen országos kongresszust hívott össze, amelyen a természettudományok, orvosi, műszaki és mezőgazdasági tudományok kutatására készítettek munkaprogramot. Sikerült a közfigyelmet a természettudományok és a műszaki tudományok fejlesztésének fontosságára irányítania, ennek köszönhetők a korszak reálértelmiségének eredményei a vegy- és gyógyszeriparban valamint a villamossági és gépiparban. Személy szerint is jól ismerte az egyetemi tanárokat, kapcsolatban volt velük, tudta, min dolgoznak. Számon tudott tartani minden reményre jogosító fiatalt. Ő hívta haza az akkor külföldön tartózkodó - és hazatérni már nem szándékozó - Szent-Györgyi Albertet, akit aztán Szegeden egyetemi tanárrá nevezett ki.

Amikor a szegedi egyetem díszdoktorává avatták (1926), a következő szavakat intézte a professzori karhoz: "Az állam és a város csak épületeket, klinikákat, laboratóriumokat emelhet. Tudományos szellemet azonban ezekbe a külső keretekbe mi nem lehelhetünk bele. Ezt a tanári kar adja meg."

Megsokszorozta a hazai kutatói állások számát, kidolgozta a tudománypolitikai koncepciót és megvalósította a kultúrdiplomáciát. Az Akadémia támogatását és politikától való függetlenségét törvénnyel biztosította. 1926-ban létrehozta az Országos Természettudományi Tanácsot és a kutatók támogatására az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi István Tudományos Társaság (1927) megalapításával az üzletvilág befolyásos embereit akarta kapcsolatba hozni tudósokkal, tudományos intézetekkel a kutatások fejlesztésének céljából.

Különös szeretettel foglalkozott Szeged városával és a szegedi egyetemmel. Az egyetem alapkövének 1926. október 5-én történt letétele egyben a gyermekklinika alapkövének letétele is, mi nagy esemény volt a város életében, ugyanis jelen voltak a társegyetemek, az Akadémai vezetői, Horthy kormányzó, József főherceg, Glattfelder Gyula, a Temesvárról elűzött csanádi megyés püspök is. Az alapító kalapácsütéseket Klebelsberg "Magyar tudás, magyar hatalom" mondat kíséretében tette meg. A szegedi egyetem feladatának szánta az Alföld súlyos problémáinak, a gyermekhalandóságnak, a kubikos-kérdés, az öntözés, a munkanélküliség orvoslását is. Ő álmodta meg és alakíttatta ki a Dóm-teret is, ahol elhelyezték az orvoskari elméleti intézeteket, a gyógyszerészeti kart, a természettudományi laboratóriumokat. Kolozsvár, Sopron, Szeged országgyűlési képviselője volt. Széles körű műveltsége rendkívüli munkaintenzitással párosult, kiváló munkatársakkal vette körül magát. A maga diktálta óriási munkatempó, az állandó szélsőséges támadások kikezdték egészségét, és alkotóereje teljében 1932 -ben váratlanul, paratífuszfertőzésben halt meg. Temetése során - melyen Kossuth búcsúztatása óta nem mozdult meg ennyi ember - a szegedi Fogadalmi templom kriptájában nyert örök nyugodalmat.

Tudatos sportpolitikát és diplomáciát folytatott, ő alapította meg a Magyar Olimpiai Bizottságot, építtette fel a Nemzeti Sportuszodát. Támogatta a cserkészmozgalmat, a rendszeres iskolai testnevelési foglalkozások is a nevéhez fűződnek.

Klebelsberg a nemzeti kibontakozás - a trianoni Magyarország nemzetközi helyzetét és politikai adottságait tekintve - a társadalmi-politikai felemelkedést és a regionális középhatalmi státus kivívását egyetlen lehetőségben, a kulturális felemelkedésben látta. Keresztény-nemzeti alapról fakadó konzervatív reformjai egy erős, európai szintű, művelt polgári középosztály megteremtésére irányultak. Reformjainak kivitelezésében segítségére volt arisztokrata származása, közhivatalokban szerzett közigazgatási tapasztalata és rugalmassága, munkapárti múltja és összeköttetései, egyéni intellektuális ambíciói, valamint Bethlen István feltétlen bizalma.

Képünk a szülővárosában álló szobrot mutatja be, melyen a következő felirat olvasható:

"Eszmények nélkül nem lehet élni, illúziókban nem szabad élni!"