Január 28. - Megjelent gróf Széchenyi István Hitel című műve - 1830

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. - Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, a „legnagyobb magyar”, közlekedési miniszter, eszméi, működése és hatása által a modern, az új Magyarország egyik megteremtője, polihisztor, közgazdász. Talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Számos intézmény névadója.

A "Hitel"-lel Széchenyi a magyar gazdasági szakirodalom egyik első képviselője. 1830. január 28-án jelent meg. Egy évig dolgozott raja, hogy a benne foglalt új és átalakító eszméivel és reformterveivel lázba hozza, és a haladás útjára terelje a nemzetet.

Államgazdasági irodalmunk e zseniális alkotása, melyet „Honnunk szebblelkü asszonyinak” ajánl, sorra veszi a magyar mezőgazdaság, kereskedelem égetően fontos kérdéseit, és a jelen állapotnak „tiszta magyar szív” érzésével írott rajza után meglepő biztossággal jelöli ki, hogy mit kell tenni és hol kell a munkának nekikezdeni.

Mottó: "A jó hazafi egyszersmind jó gazda is lehet, s kell is lennie,
mert csak a takarékos és jó rendű lehet közönségesen hasznos
s nemcsak lármázó hazafi."

Birtokainak modernizálása céljából 1828-ban Széchenyi 10000 forintos kölcsönért folyamodott egy bécsi bankházhoz, de kérését elutasították. E személyes élményétől vezéreltetve kezdte vizsgálni a magyar gazdasági és politikai állapotok összefüggéseit, és adta közre 1830 elején a Hitelt, amellyel az érdeklődés közzéppontjába került.

Megállapítása, hogy a magyar földbirtokos szegényebb mint lehetne. A felvirágzáshoz vezető utat csak akkor lehet végigjárni, ha mellőzik az elavult feudális rendszert, a több évszázados, még mindig védelmezni kívánt jogintézményeket.

A földnek nincs igazi értéke, mert nem lehet eladni: a bank nem nyújt hitelt, mivel nem szerezheti meg a nemesi birtokot; akadályozza ezt az ősiség törvénye, és - ha a rokonok mind kihaltak volna - a koronára háramlás joga.

További akadálya a földbirtok szabad adásvételének, hogy azokon kilencmillió jobbágy ("minden terhek türelmes viselője") él és dolgozik odaláncolva, teljes jogfosztottságban.

Széchenyi által javasolt megoldás: el kell törölni az ősiséget, a fiskalitást, sőt attól sem kell visszarettenni, ha a hitelezők dobra verik néhány könnyelmű nemes birtokát.

Meg kell szüntetni a jobbágy és a földesúr függő viszonyát. A modern nagybirtokot nem lehet korszerűtlen, Európa fejlettebb országaiban már rég elfeledett robotmunkára alapozni.

("Se bot, se vessző nem hozott még egy országot is virulásra...").

De el kell törölni a dézsmát és a kilencedet is, mert megölik a jobbágy szorgalmát. Korszerűsíteni kell a közlekedést, szabályozni a folyókat, jó utakra van szükség, meg kell szüntetni az elavult céhrendszert.

Széchenyi a feudális rendszer felszámolását célzó programját az udvarral egyetértésben akarta végrehajtani: ha valaki Algériába vetődne, ott nem "a tengernyi rablás ellen kelne ki, és nem a Dey (az uralkodó) háremét akarná egy nőre szállítani", mert "maga tán egy fejhosszal rövidülne meg". Ezért itthon a Habsburg Monarchia keretei között ne a bécsi udvar abszolutizmusában keressük a hibát, hanem fel kell mérnünk azt a mozgásteret, amely idehaza adottnak vehető. "Hazánk előmenetele és felemelkedése legfőbb gátjai mi, tehetősebb nemesek vagyunk". Önkritikára, reális látásmódra biztatja nemzetét; e célokat csak a "közértelmesség" terjesztésével lehet elérni. Ezért tör lándzsát a "kiművelt emberfők" számának növeléséért.

A könyv zárómondata szállóigévé vált: "A múlt elesett hatalmunkból, a jövendőnek urai vagyunk. Sokan azt gondolják, Magyarország volt, én azt szeretném hinni: lesz!"

Széchenyi gondolatai annyira újnak és forradalminak számítottak, hogy alaposan felkavarták a korabeli közéletet: lelkes híveinek tábora mellett egy ellentábor is kialakult. Az ellentábor vezéregyénisége, Dessewffy József A Hitel czímű munka taglalatja című művében reagált Széchenyi felvetéseire (lényegében elutasítva őket).

A Hitel című munkát követte 1831-ben a Világ, majd 1832-ben a Stádium. Utóbbinak magyarországi megjelentetését a cenzúra nem engedélyezte, Széchenyi külföldön nyomtatta ki.

A három művet gyakran szokták együtt említeni.

Forrás: wikipedia.org és smecard.org