Március 25. - Gyümölcsoltó Boldogasszony

Mária megértette Isten akaratát, és igent mondott a Szentlélektől való foganásra. A Szentírás magyarázók szerint, Máriának az a mondata, hogy „történjék velem a te szavaid szerint” egy örömteli sürgetést jelentett, egy készenlétet arra, hogy Isten akarata minél előbb megvalósuljon.
Mária erénye a hit és az engedelmesség volt. Nyitott volt az isteni kegyelemre, befogadta azt és együttműködött vele. Erre a bűntelen, kegyelmi állapota tette képessé. Ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy meghozhassa élete legnagyobb döntését.
Ő volt Istennek az a teremtménye, aki teljesen szabadon, tiszta szívvel ajándékozta oda magát Isten elgondolásának. Szintén Benedek pápa beszél arról, hogy „valójában Mária igenje Krisztus igenjét vetítette előre, amikor a világba jött, ahogy a Zsidókhoz írt levél idézi a 39. zsoltárt: „Nézd, megyek, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.” (Zsid 10,7)”….. „Mária válasza az angyalnak tovább folytatódik az egyházban, amely arra hivatott, hogy Krisztust megjelenítse a történelemben, készséggel kínálva fel szolgálatát, hogy Isten továbbra is meglátogathassa az emberiséget az ő kegyelmével.”
Nagyböjtben vagyunk. Most valahogy fogékonyabbak kellene, hogy legyünk a vallásos élet dolgaira. Most Isten, az Egyházon keresztül még bővebben megajándékoz az ő kegyelmével. A nagyböjti gyakorlatok, mint a keresztút, szentmise, gyónás-áldozás, lelkigyakorlatok, bőséges kegyelmi források. Mindezek segítenek, hogy nyitottabbak és befogadóbbak lehessünk arra, amivel Isten meg akar ajándékozni.
Mária példaképünk és közbenjárónk segít, hogy ne szalasszuk el a kegyelmi lehetőségeket, hogy kihasználhassuk az alkalmas időt.
Képünkön Jan van Eyck Angyali üdvözletét láthatjuk.
Forrás: frh.theol.u-szeged.hu