Február 3. _ Foerk Ernő születésnapja - 1868
Foerk Ernő (Temesvár, 1868. február 3. - Budapest, 1934. január 26.) magyar építész
A magyar késő historizmus építészetének kiemelkedő alakja. Tevékenysége az iparművészet, az építészet, a műemlékvédelem és helyreállítás, illetve az építészet-pedagógia területét is felölelte. Főképp történeti stílusban dolgozó templomépítőként tartják számon, aki eredetileg szobrásznak készült, közben építőmesteri gyakorlatot szerzett. Majd tanult a bécsi Képzőművészeti Akadémián, Smidt Frigyes tanítványaként. Iskolai ideje alatti tanulmányutakon ismerte meg az északolasz építészetet.
1892-ben Steindl Imre irodájában kapott munkát, ahol részt vett az Országház belső terveinek
kidolgozásában.
1898-tól a budapesti Magyar Királyi Állami Felső Építő Ipariskola tanára, majd 1920-tól igazgatója lett. Tanítványaival főleg az iskolai szünidőkben felmérte a magyarországi műemlékek állapotát.
A századforduló szinte minden jelentős magyar (s néhány nemzetközi) pályázatán részt vett. Számos díjat nyert. 1904-ben harmadik lett a szegedi Fogadalmi templom pályázatán, amely végül az ő tervei alapján valósult meg, miután Schulek Frigyes tervét nem tudta finanszírozni Szeged városa.
Évtizedeken át tagja és munkatársa a Műemlékek Országos Bizottságának. Számos ásatáson (például Csanádon, Kalocsán, Nagyváradon, Ócsán és Zsámbékon) is részt vett. Tanítványaival együtt hazai műemlékekről készített felvételeit 1917-ig, 6 füzetben adatta ki a Felső Építő Ipariskolával.
Több műemlék felújítási munkálataiban vett részt, restaurálta a kalocsai székesegyházat és az ócsai román kori református templomot. Mintegy félszáz temploma és középülete közül legkiemelkedőbb alkotásai a zágrábi postaépület (1903), amelyet Sándy Gyulával tervezett, a nagykőrösi református templom tornyainak 1907-es évre esedékes megmagosítása is Foerk és Sándy együttes tervei alapján épült meg, ezzel mintegy a városképet is előnyesen jellegzetesre alakították. A téglaburkolatos, eklektizáló építészet igényes és felkészült tervezői voltak Foerk Ernő és Sándy Gyula.
Kiemelkedő munkái közé tartozik még a diószentpáli Tüköry-kastély (1904) is. Munkásságának következő állomását jelentette Nagyszombat, ahol a gimnázium épületének tervei
(1914) fűződnek nevéhez. Foerk tervei alapján készült el az akkori Állami Fa- és Fémipari
Szakiskola Újpesten, amely ma Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium néven
ismeretes. Az ő tehetségét dicséri a budapesti domonkosok temploma, valamint a beregi vállaji római
katolikus templom, Budapesten, a Szent-Mihályról elnevezett plébánia-templom (1930-31) a Szent
Kvirinus vértanu püspök emlékének szentelt szombathelyi szalezianus templom is.
Szakirodalmi munkássága közül kiemekedik az "Árpádkori templomaink típusa" - című dolgozata, amelyért kapta a Hollán-díjat 1927-ben, a Magyar Mérnök- és Építész Egylettől.
1929-ben nyugdíjazták. A szegedi Fogadalmi templom altemplomában helyezték örök nyugalomra.
Forrás: wikipedia.org és arthist.mta.hu