Június 1. - Feszty Árpád halála

Feszty Árpád (Ógyalla 1856. december 25. - Lovrana 1914. június 1.) festőművész.

Feszty Árpád 1856 december 24-kén született Ó-Gyallán, Komárom-megyében. Eleven eszű, csapongó fantáziájú gyermek volt s érthető, hogy ennélfogva nem egy konfliktusa támadt diák-korában a szigorú iskolai renddel. Tizenhat éves korában egy ilyen eset miatt otthagyta a budai gimnáziumot. De, minthogy nem mert az apai házba visszatérni: elgyalogolt Kecskemétre, ahol vándorszínészek közé állt. Mondják, hogy már akkor ügyesen festett - egyelőre persze csak dekorációkat. A színházból ismét az iskolába került. Pozsonyban tanult tizennyolc éves koráig s ekkor, 1874-ben, beiratkozott a müncheni képzőművészeti akadémiába. Ennek sem volt valami nagyon rendszeres látogatója, inkább a művésztársai, a gyűjtemények szemlélete és szorgalmas vázolgatás révén gyarapodott a tudása. Két év múlt el így. 1877-ben Budapesten találjuk, ahol egy alföldi motívumot ki is állított a Nemzeti Múzeumban. Ipolyi Arnoldnak, a művészetet kedvelő főpapnak feltűnt a tehetséges fiatal festő, nyárra magához vette Szentkeresztre, ahol Feszty megfestette a parknak egy szép részletét. 1878. a telet Gyallán töltötte, ott keletkezett a "Pusztai találkozás télen"; miután előzetesen rövid látogatóban volt Velencében. A következő évben a király által alapított egyik ösztöndíjat, 420 frtosat kapta s ezzel a bécsi akadémiára ment, ahol szorgalmasan festegetett. Bécsben festette meg 1880-ban a Golgotát, amely később a Szépművészeti Múzeumba került. Újabb olasz út után 1884-ben Budapesten telepedett le s még ez évben kiállította egyik zamatos képét, a "Kenderáztatókat", de már hozzáfogott két nagyobbméretű bibliai kép festéséhez is, az egyik a "Hazatérés a Golgotáról", a másik: "Az angyal Krisztus születését hirdeti a pásztoroknak". Egy harmadik tárgy, amely e termékeny időkben foglalkoztatja: "A rokkant honvéd". Meg is festi s kiállítja Budapesten 1885-ben. Ekkor már ismert volt a neve, mindenütt sokat tartottak művészetéről s az állam is megbízásokat juttatott neki. Megrendelést kapott a Nemzeti Színház első emeleti csarnoka számára készítendő díszítő képekre s Feszty 1885-ben hozzáfogott az ideszánt motívumoknak (Homérosz, Szaffó, amorettek stb.) kartonvázlataihoz. Míg ezek a művek készültek, ismét visszanyúlt a magyar vidéki életbe s megfestette 1886-ban a "Kárvallottakat", De ekkor már egy újabb nagyméretű bibliai kép tervével foglalkozott: két év alatt el is készült vele s kiállította 1889-ben a budapesti Műcsarnokban "Sirató asszonyok Krisztus sírjánál" címen s állami aranyérmet kapott rá. Ettől fogva minden erejét nagy vallásostárgyú és történeti kompozíciókra fordította, amelyek közül országos népszerűséget szerzett neki az az igen nagy művészeti körkép, amelyet "A magyarok bejövetele" címmel a millenáris kiállítás alkalmával mutatott be Budapesten s amelynek egyes részletei a Könyves Kálmán reprodukciói révén országszerte elterjedtek. Nagyobbméretű kompozíciókat előtte is, utána is festett, ilyenek a "Keresztlevétel", a "Szent Gellért vértanúsága", a "Krisztus temetése" (triptichon a Szegedi Múzeumban) az Operaház néhány kisebb díszítő képe, hasonló természetű festmények a Törvénykezési Palotában, "Szent Erzsébet alamizsnát oszt" és "Csatatér sebesültekkel" a budai Vöröskereszt-kórházban, a "Bánhidi csata" (Komárom, megyeháza), "Zsolt vezér eljegyzése" (Nagyvárad, megyeháza). Híre ekkor állt delelőjén.

1899-ben Budapestről Firenzébe költözködött, ahol hosszabb időt töltött s nagyritkán állított ki valamit itthon. Inkább irodalmi műveivel adott életjelt magáról: tárcarajzai, novellisztikus leírásai hamar megszerezték neki az irodalmi hírt is. Már 1897-ben kiadta "Az én parasztjaim" cím alatt e zamatos tárcák egy részét, 1908-ban pedig terjedelmes, mélyen átérzett költői elbeszélése jelent meg a Magyarország karácsonyi számában "Árva Bandi" címen. Miután Firenzéből Budapestre tért vissza, 1912-ben kiállította újabb munkáinak gyűjteményét a Nemzeti Szalonban: tájképek, életképek, tipikus parasztfejek sorozata volt ez, csupa vonatkozás arra az alföldi világra, amely leginkább a szívéhez nőtt, amelyet leginkább szeretett. Egészsége ekkor már megtört volt. Még nagy tervekkel foglalkozott ugyan, még komponálgatott egy nagy állami megrendelésen s dolgozgatott a budapest-lipótvárosi templom néhány kisebb képén (apostolok alakjai), de ereje egyre fogyott és veszedelmes, súlyos kór támadta meg. Hónapokon át lebegett élet és halál közt, állapota ez évben mégis annyira javult, hogy elutazhatott a quarnero-melléki Lovranába, ahol némi megkönnyebbülést szerzett neki a friss tengeri levegő. Életkedve is visszatérőben volt, sőt végre már ecsetje után is nyúlhatott s tanulmányokat, vázlatokat kezdett festeni, jövendő képek motívumait. A sors azonban másként határozott. Június elsején hirtelen vége szakadt életének s a tüzes lélek békés nyugalomra tért.

A Feszty-körkép

A Feszty-körkép őseinknek a Kárpát-medencébe való visszatérését ábrázolja. A körkép a panoráma festészet külön műfaja. Gyökerei közel 2000 évre a klasszikus Róma korába nyúlnak vissza. Majd a reneszánsz idején újjászületik és népszerűsége azóta is tart. Feszty Árpád tehetséges festőművész (1856-1914) párizsi tanulmányútján, 1890-ben látott egy napóleoni csatát megörökítő óriás panorámafestményt és elhatározta, hogy hasonló méretű körképen megörökíti az özönvíz történetét. Apósa, a romantikus író Jókai Mór fantáziáját megkapta az ötlet, de a "Honfoglalás" megfestésére ösztönözte vejét. Különleges időszaka volt ez történelmünknek, hiszen ekkor készült a magyar nemzet a honalapítás ezredik évfordulójának megünneplésére. A sugárúti paloták között az úttest alatt, már lefektették a szenzáció számba menő földalatti sínpárjait. A Hősök terén szoborcsarnok készült. Mindenütt az egész országban maradandót, a nemzeti emlékezethez méltót alkottak. Árpád és vezérei, a hősi múlt képi megörökítése jól illet az évforduló hangulatához. Így természetes, hogy a nagyszabású vállalkozáshoz megkapta a kellő támogatást. Budapest adott területet a képet befogadó körcsarnok részére, melyet bátyja Feszty Gyula építész tervezett és épített fel rekord idő alatt. A pénzügyi alapokat biztosító RT.-t is ő alapította. Feszty hitelesen akarta ábrázolni a nagy történelmi eseményt. Időt, fáradságot, anyagi áldozatot nem kímélve kezdett hozzá az előkészületekhez. Történelmi tanulmányokat folytatott, könyvtárakban kutatott, orosz tudósokkal levelezett, tanulmányozta az ősi, közép-ázsiai fegyverzetet, ruházatot. Kis-Ázsiából hozatott képeket, ruhákat, az országos néprajzi gyűjtemény adatait is összegezte, fényképezett földvárakat. A táj képének hiteles rögzítésére 1892-ben elutazott a Vereckei-szoroshoz terepszemlére, helyszíni vázlatok készítésére. A festőt 3 társa, Újvári Ignác, Spányi Béla és Mednyánszky László kísérte el. Vereckei-hágó Ny-i lábánál fekvő Volóci-völgyben egy dombocskán négyoldalú veranda szerű házikót építettek. Innen rajzolták le a körbelevő tájat, a Szolyvai-havasokat, Munkács hegyét, Latorca-völgyét és a Vereckei lejtőt. Négy kartont összeragasztva szemük elé tárult az a táj, melyet 1000 év előtti állapotába visszaképzelve Feszty fantáziája közel 2000 alakkal népesített be. Vereckei-hágónál készített vázlatot vetítették a hatalmas 120 méter hosszú és 14,5 méter széles vászonra. Az 1725 négyzetméter kiterjedésű alkotáshoz 1000 kg festéket használtak fel. Budapesttel kötött szerződés értelmében 2 év alatt kellett megfesteni és felállítani a képet. Szűkre szabott idő sürgette a munkálatot. Mire Belgiumból megérkezett a különleges 8 méter szélesre szőtt vászon, a tartószerkezet, már készen állott, amire összevarrva felfüggesztették az anyagot. Az elmondások szerint csak a háttér, az égbolt és a felhők megfestése 2 hónapig tartott. Ezt az emberfeletti munkát Feszty egymaga végezte, megadva ezzel a kép különleges hangulatát. Ezenkívül ő festette a dombtetőn álló vezérek csoportjait és Árpád alakjában saját arcképét örökítette meg. A szekereket, az ökröket, az előtérnek szikláit is Feszty festette. Mivel fizikai lehetetlenség lett volna egymagának megfesteni az egész felületet, így több mint 20 művészt választott segítségül: Újváry, Mednyánszky, Spányi Béla, Olgyay Ferenc a háttér tájakat vállalták. Fergeteges lovasroham megjelenítésének Vágó Pál volt a mestere. Fesztyné Jókai Róza a halott alakokat festette meg. A korabeli sajtó folyamatosan tudósította az ország népét az eseményekről. 1894 máj.12-én Pünkösdkor volt a megnyitás nagy napja. Máj.13-án adták át a nagyközönségnek. A sajtó nagy elragadtatással írt az 1000 éves évforduló nyitányának számító eseményről. A 6 fő jelenetet (vezéreket, lovasrohamot, fehér ló feláldozását, táborvezért, nőrablást és a családok lenyűgöző bevonulását) Feszty úgy illesztette a tájba, hogy az összekötő tájelemek folyamatossá teszik a látványt. Óriási sikere lett a körképnek, nemcsak Magyarországon, hanem a századvégi londoni világkiállításon is csodájára jártak. 1909-ben tért vissza európai útjáról a körkép, de új otthont kapott, mert a régit lebontották és helyébe építették a Szépművészeti Múzeumot. Budapest ostroma alatt, 1944-ben bombatalálat érte az épületet és a kép 2/3 része elégett. A maradék évekig hányódott különböző raktárakban, míg végre a Nemzeti Galéria vette gondozásba. 1975-ben kezdték meg Szegeden a festmény konzerválását. Lengyel művészek restaurálták 1991-95 között és az 1100 éves évfordulón ismét eredeti szépségében ragyog saját otthonában. A körképet 1995 júl.14-én Ópusztaszeren a Nemzeti Történelmi Emlékparkban, országos ünnepség keretében újra felavatták. "A MAGYAROK BEJÖVETELE" c.gigantikus és elbűvölő művészeti alkotásban, mely méltóképpen emlékezik meg államalapító őseinkről és öntudatra ébreszti a mai magyarságot.

Forrás: mek.niif.hu, shvoong.com