NOVEMBER 18. - AZ EÖTVÖS LORÁND GEOFIZIKAI INTÉZET MEGALAKULÁSA
1906-ban az I. világháború előtti korszak nagy nemzetközi geodéziai társasága, az Internationale Erdmessung, Budapesten tartotta XV. kongresszusát. A kongresszuson báró Eötvös Loránd, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Intézetének igazgató professzora, beszámolt a gravitációval kapcsolatos kutatásairól és Arad környékén a gyakorlatban is bemutatta - a késobb Eötvös-inga néven világhírűvé vált - nehézségi variométerének terepi alkalmazását. A kongresszus résztvevői Eötvös kutatásait annyira fontosnak és eredményeit olyan jelentősnek találták, hogy beadvánnyal fordultak a magyar kormányhoz, amelyben Eötvös kutatásainak hathatós támogatását kérték. A magyar kormány teljesítette a kérést és 1907-től kezdve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium költségvetéséből évi 60.000 koronát utalt ki Eötvös gravitációs és földmágneses kutatásaira (az összehasonlítás kedvéért említjük csak meg, hogy a Kísérleti Fizikai Intézet teljes évi költségvetése ekkor 4.000 korona volt). Ezzel a döntéssel megszületett a világ első alkalmazott geofizikai intézete, Eötvös vezetésével, egyelőre a Kísérleti Fizikai Intézet falai között, de attól szervezetileg és pénzügyileg is elkülönülve.
Eötvös 1919-ben bekövetkezett halála után a Pénzügyminisztérium, Bányakutatási Osztályának javaslatára, kikéri a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól a Geofizikai Intézetet, amit az át is enged neki azzal a feltétellel, hogy az Intézet "a jövőben nem csupán csak gyakorlati célokat fog szolgálni, hanem a geofizikai tudományos kutatást továbbra is folytatni fogja". A Pénzügyminisztériumhoz átkerült Intézetet a nagy tudós tiszteletére ettől kezdve Magyar Királyi báró Eötvös Loránd Geofizikai Intézetnek nevezik, első vezetője Pekár Dezső, Eötvös volt tanítványa és munkatársa, lesz. Eötvös tanítványainak Pekár Dezsőnek, majd Fekete Jenőnek az igazgatása alatt az Intézet elsősorban a műszeres kőolajkutatás terén játszott úttörő szerepe és geofizikai műszerfejlesztése révén igen gyorsan világszerte ismertté és elismertté válik.