Június 10. - Bíró László József Argentínában szabadalmaztatta a golyóstollat

Bíró László József nyughatatlan ifjúkorában szinte az összes létező szakmában kipróbálta magát. A későbbi feltaláló az orvosi egyetemen kezdett, majd foglalkozott grafológiától kezdve a festészeten át az autóversenyzésig nagyjából mindennel. 1932-től több folyóiratnak és lapnak volt munkatársa, olyan nagy nevű lapoknak dolgozott, mint a a Pesti Napló vagy a Pesti Hírlap. Többek között e lapok szépirodalmi rovataiban publikált Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes. A budapesti Fészek klubba járt, ahol Molnár Ferenc valamint Heltai Jenő művésztársaságának kedvelt tagja volt.

Így az íráson keresztül került a nyomdák közelébe. Ott aztán addig-addig nézegette a nyomdagépeket, míg kitalálta, hogyan lehet összeállítani a folyamatosan író tollat egy tintával töltött hengerből és egy golyóból. 1938-ban két szabadalmat is bejegyeztetett Magyarországon a folyamatosan fejlesztett toll-találmányaira, a gyártáshoz folytatott kísérleteket azonban már külföldön végezte. Párizson keresztül Argentínába vezetett az útja, és használható, ma is ismert golyóstollára is itt kapott szabadalmat 1943-ban. A véglegesített technológiájú, ma is használt változatot szabadalmaztatta.

A sok más találmánnyal is rendelkező Bíró Buenos Airesben hunyt el 1985-ben. Elismertségét bizonyítja többek között, hogy választott hazájában az ő születésnapja, szeptember 29. az Argentin Feltalálók Napja.