Április 13. - II. József Bécsbe viteti a koronát - 1784

II. József Schwab J. K. metszetéről
II. József Schwab J. K. metszetéről
Szigorú alkotmányjogi felfogás értelmében Magyarországnak nem is volt II. József nevű királya. (Ezen felfogás értelmében királynak az számít, akit megkoronáztak, s nem az, aki ténylegesen uralkodik. Ezért tekintjük például IV. Ferdinándot királynak, aki ugyan sohasem uralkodott, de 1647-ben magyar királlyá koronázták, ám még apja halála előtt elhunyt.) Mária Terézia legidősebb fia ugyanis, aki 1765-től a Német-római Birodalom császári címét is viselte, és Magyarországon kilenc és fél évig uralkodott, sohasem koronáztatta magát magyar királlyá. A koronázáskor ugyanis az új uralkodónak meg kellett esküdnie arra, hogy a rendeket eddigi szabadságukban megtartja, és erre II. József nem volt hajlandó, hiszen egész reformprogramja éppen a rendiség összetörésére irányult. II. József nemcsak nem elégedett meg azzal, hogy visszautasítsa a koronát, de 1784-ben hagyományos őrzési helyéről, a pozsonyi várból Bécsbe, az udvari kincstárba vitette a Szent Koronát. A koronaőrséget feloszlatta. Ez a gesztusa szinte hadüzenet volt a magyar rendi felfogásnak. Világossá tette; nem szent ereklyének, hanem csak becses múzeumi tárgynak tekinti Szent István koronáját. A kortársak emiatt `kalapos királynak` csúfolták.

Később, amikor II. József császár minden Magyarországra vonatkozó határozatát röviddel halála előtt visszavonta, és megsemmisitette, a szent koronát is visszaadta a nemzetnek, melly azt általános örömmel fogadta, s az ország rendei határozatából ezentúl Budán őrizteték az országos koronaőrök által. II. József február 20-án akkor halt meg, amikor a Korona Szent István szülővárosába, Esztergomba érkezett.

Itt kell megemlítenünk, hogy Csomor Lajos és más ismert Korona kutató szerint ebben az időszakban történt(hetett) a Korona meghamisítása. Ekkor volt rá lehetőség és vélhetően ekkor volt rá politiai akarat is. Valószínűsíthetően ekkor került fel rá Dukász Mihály, Konstantin és Geobicász képe, így ezek nem alkalmasak a Korona korának meghatározására.

Forrás: mult-kor.hu