Bartók Béla
Bartók Béla (Nagyszentmiklós, 1881. március 25. - New York, 1945. szeptember 26.) a 20. század egyik
legnagyobb zeneszerzője, zongoraművész, népzenekutató, a közép-európai népzene nagy gyűjtője, a Zeneakadémia
tanára. Művészete és tudományos teljesítménye nemcsak a magyar és az európai zenetörténet, hanem az egyetemes
kultúra szempontjából is korszakalkotó jelentőségű.
Thomas Mann azt mondta róla, hogy művészetének lényege a szemében tükröződött. Halk szavú volt, de a zenéje beszélt helyette. Fájdalmas, zaklatott művei előrevetítették a terror uralmát, a második világháború rémét, amely elől neki is menekülnie kellett.
. Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, mely immár a népzene stílusjegyeire támaszkodott. Ennek kiteljesedése a Balázs Béla misztériumjátékára komponált operája A kékszakállú herceg vára. .
Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson (ma Sinnicolau Mare, Románia). Zeneszerető családban nevelkedett. Apja, idősebb Bartók Béla a város iskolájának igazgatója volt, zongorán, csellón játszott, zenekart vezetett, sőt a komponálással is foglalkozott; anyja tanítónő volt és kiválóan zongorázott. Tanulmányait Nagyváradon, Besztercén, Pozsonyban végezte. Első zongoraleckéit azonban édesanyjától, Voit Paulától kapta. 1899-ben a Pesti Zeneakadémiára iratkozott be, Thomán István zongoraosztályában és Koessler János zeneszerzésosztályába. Ebben az időszakban nagy hatással voltak rá Richard Strauss művei. Némelyiket partitúrából előadva virtuóz zongorajátékával kápráztatta el pesti közönségét. Európa sok városába hívták koncertezni Bécstől Berlinig. Időközben - mint Liszt követője - megkomponálta Kossuth-szimfóniáját is, melyet 1904-ben mutattak be.
Stílusának kialakulásában meghatározó szerepe volt a német klasszicizmusnak és romantikának, különösképpen Brahms művészetének. Kodály Zoltán támogatásával behatóan foglalkozott a magyar népzenével, illetve összehasonlító kutatások végett a szomszéd népek népzenéjét is górcső alá vette. A parasztzene megismerésének hatására kompozíciós stílusa is átalakult, mely immár a népzene stílusjegyeire támaszkodott.
1907-től a Zeneakadémia zongoratanára lett. Korai kompozíciói Brahms, Schumann, a késői Wagner, Liszt és Dohnányi zenéjével mutatnak rokonságot. Az 1910-es évek végén az Operaház mutatta be "A fából faragott királyfi" című táncjátékát és "A kékszakállú herceg vára" című operáját. Érdeklődése ezután a népzenekutatás felé fordult: Kodály Zoltánnal együtt tíz éven keresztül fonográffal járta az országot, népdalokat gyűjtve. A magyar mellett más nemzetiségek zenéi is foglalkoztatták, például román és szlovák népzenét is kutatott. Észak-Afrikában az arab dallamvilág kincseit is gyűjtötte: 1913-ban járt Biskrában, ahol lehetősége nyílt minderre. A következő évben Olaszországba készült, de az időközben kitört háború miatt elmaradt az utazás.
Kodály és Bartók közös szerzői esteken mutatkozott be. Fiatal zenészekkel életre hívták az Új Magyar Zeneegyesületet, melynek célja a magyar zenekari kultúra színvonalának emelése volt. Bartók az 1920-as években koncertkörútjai során beutazta az egész világot, és megkezdte népzenegyujtésének tudományos feldolgozását. 1923-ban írta Táncszvit, '30-ban a Cantata Profana című műveit.
Ötvenedik születésnapja alkalmából megkapta a francia Becsületrendet és a magyar Corvin-koszorút. A következő évek eseménydúsan teltek: székfoglalót tartott a Magyar Tudományos Akadémián, újabb tanulmányt is írt "Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét?" címmel, megkomponálta "Zene húros hangszerekre, ütokre és cselesztára" című művét és Törökországban népzenét gyűjtött.
A háború kiszélesedése és édesanyja elvesztése megérlelte benne a gondolatot: elhagyja Európát. 1940-ben az Egyesült Államokba emigrált és a Harvard Egyetemen tartott előadásokat a magyar zene kérdéseiről. A Bostoni Szimfonikusok felkérésére már a tengerentúlon írta meg a Concertót, illetve Yehudi Menuhinnak a hegedű szólószonátát.
1945. szeptember 26-án halt meg leukémia következtében New Yorkban. Temetésén csak néhány ember vett részt. Hamvait 42 évvel később Magyarországra hozták, és 1988. július 7-én helyezték örök nyugalomra.
Forrás: danubiusmagazin.hu, wikipedia.org