Balassi Bálint

Gyarmati és kékkői báró Balassi Bálint (eredetileg Balassa; Zólyom, 1554. október 20. - Esztergom-Szentkirály, 1594. május 30.) magyar költő. A magyarországi reneszánsz második korszakának nagy alakja. A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, a magyar irodalom első klasszikusa.

Életében nem jelentek meg saját művei nyomtatásban; versgyűjteménye és Szép magyar komédiája kéziratos másolatban maradt ránk. Ennek oka feltehetően a szerelmi téma, melyet a korabeli Magyarországon erkölcstelennek, „fajtalannak” tartottak.

Balassi Bálint nevét régebben Balassa Bálintnak mondták; voltak, akik úgy vélték Balázsinak kell kimondani; ő maga különbözőképpen írta saját nevét. A híres família különböző tagjait is hol Balassiként, hol Balassaként említik a kortársak is, az utókor is. Lehetséges, hogy a kiejtés az idők folyamán módosult, de a család mindig ugyanaz volt: erőszakos önző, köpönyegforgató nagyurak egymásra következő nemzedékei. Okosak voltak, szerették a műveltséget, életüket kockáztatták a harácsolásért, várakat. birtokokat, asszonyokat gyűjtöttek, cseréltek, raboltak. Sajátos keveréke volt ez a család a középkori rablólovagnak és a reneszánsz kalandornak: jellegzetes képlet XVI. századunk vérgőzös történetében. A költő nagybátyja, a hírhedett Balassi Menyhárt a kor közismerten legjellemtelenebb embere volt, aki Ferdinánd és János királyok között, katolikusok és. protestánsok között rendszeresen folytatott árulásaival több vármegyényi birtokot szedett össze. Unokaöccse hazulról hozta a féktelenséget is, a műveltség szeretetét is: egész élete erőszakoskodások és szerelmi kalandok szakadatlan sorozata, miközben korának egyik legműveltebb férfia, kilenc nyelven ír, olvas, beszél; miközben áhítatosan vallásos, aki gyötrődve bánja bűneit, de eszében sincs bűneivel felhagyni. Híres táncos a mulatságokon, híres vitéz a csatatereken — és nemcsak híres költő, hanem olyan lángelme, aki költészetével egyenest a világszínvonal legmagasabb régióiba emelkedik. Ő az első mindenestül európai magyar költő. Mintha a semmiből teremtette volna meg a színpompás magyar költészetet. S élt mindössze negyven évet: 1554-tol 1594-ig, amikor Esztergom alatt, a török elleni csatában vitézi halállal lépett túl a földi életen, amelynek nemcsak élni tudta örömét és bánatát, hanem évszázadokat álló költői erővel ki is fejezte.

Forrás: literatura.hu

Egy katonaének
[Vitézek, mi lehet…]

(részlet)

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
Ellenség hírére vitézeknek szíve
gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is
vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
homlokán vér lecsordul.

Ó, én édes hazám
(részlet)

Ó, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki kereszténységnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlõ oskola, immár Isten hozzád!

Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokat veti,
Istennek ajánlva legyetek immár ti!