Április 9. - Bakócz Tamás esztergomi érsek keresztes hadjáratot hirdetett Magyarországon a török ellen.

Bakócz Tamás, bíboros, esztergomi érsek, (1442-1521) Jobbágycsaládból származott. 1480-ban titeli prépost, majd királyi titkár. 1486 ban győri püspök lett. II. Ulászló kancellárrá nevezte ki, 1497-ben elnyerte az egri püspökséget és még ugyanabban az évben az esztergomi érsekséggel cserélte el. 1500-ban lett bíboros, 1507-ben konstantinápolyi pátriárka.

A Magyar Királyság ebben az Ausztria, Lengyelország és Velence mellett Közép-Európa vezető hatalmának számított. Az európai befolyást mutatja, hogy Bakócz Tamás esztergomi érsek jó eséllyel pályázott a pápai trónra. II. Gyula pápa halála után 1513-ban a pápaválasztáson nagy pompával Jelent meg Rómában s komoly jelöltje volt a pápai trónnak. számításai azonban nem váltak be, a konklávé 1513. március 4-én Medici Jánost választotta meg, aki X. Leó néven foglalta el a pápai trónt. Pedig Bakócz pápaként sokat tehetett volna a bajban lévő Magyarországért. X. Leó a riválist úgy távolította el Rómából, hogy megbízta egy keresztes hadjárat vezetésével a török ellen. A Magyarországra hazatérő érsek 1514 márciusában jelentette be a megbízást a koronatanácsban. Az egyre jobban fenyegető és állandósuló török veszély ellen a nép nagy tömegben gyülekezett. Országosan 80 ezer körüli sereg gyűlt össze. A nemesek hiányoztak a keresztesek táboraiból. A vezérséget egy székely végvári vitéz: Dózsa György vállalta. A parasztok ráébredve erejük nagyságára a törökök helyett saját uraik ellen fordultak. Így a keresztes hadjárat a tragikus kimenetelű Dózsa György - féle parasztfelkelésbe torkollott.

Ez a balsiker Bakóczott a továbbiakban megfosztotta nagy befolyásától. Bakócz típusa volt a renaissance főpapnak, műpártolásának egyik emléke az esztergomi B.-kápolna. Életrajzát Fraknói Vilmos írta meg.

Forrás: metapedia, wikipedia