Ady Endre
Sohasem akartam,
Csupán a viharért
Nem jártam viharban.
Becsületes szívem
Becsületes jussát
Kerestem a harcban..."
(Ady Endre: Most már megállhatok)
"Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
A Minden kellett s megillet a Semmisem."
(Hunn, új legenda)
Diósadi Ady Endre (Ady András Endre, Érmindszent, ma Adyfalva, 1877. november 22. - Budapest, Terézváros, 1919. január 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője. A magyar politikai újságírás egyik legnagyobb alakja.
Ady Endre a magyar líra forradalmi megújítója, az első világháború utáni forradalmakat előkészítő irodalmi harc vezetője. A XX. század egyik legnagyobb hatású személyisége. Költészete, - melyben ugyanúgy megtalálható a Szilágyság történelmet õrzõ hagyománya, mint az apjától örökölt kisnemesi, kurucos, kálvinista öntudat és az anyja családjából hozott papos-deákos irodalmi érdeklõdés, mûveltség - híd a hagyományokat õrzõ magyar irodalom és a modern nyugat-európai irányzatok között..
Érdmindszenten, elszegényedett nemesi családban született. Középiskolai tanulmányait Nagykárolyban, katolikus gimnáziumban kezdte, majd 1896-ban tett érettségi vizsgát Zilahon, a református gimnáziumban.
A debreceni jogakadémián jogot tanult, de tanulmányait abbahagyva Debrecenben, majd Nagyváradon hírlapíró lett. Már hírlapi cikkeiben megmutatkozott forradalmi szemlélete, kritikusi éleslátása. A Nagyváradi Napló és a Szabadság jelentette meg cikkeit. Ebben a nagyváradi körben érik nagy politikai publicistává. Ady ugyanis költői nagysága mellett a magyar politikai újságírásnak a legnagyobb alakja. Hamarabb volt jó újságíró, mint jó költő.
Itt ismerkedett meg Diósdi Ödön feleségével, Brüll Adéllal, akihez majd tíz éves szenvedélyes szerelem fűzte. Ez az érzés az ihletője a Léda-verseknek, melyek már nem a biedermeier hagyományok idillikus világát tükrözik, nála a szerelem végzet. Nyíltan ír férfi és nő viszonyának feloldhatatlan paradoxonairól. Szerelmi költészete szakítás minden hagyománnyal. Az álszemérem nélküli szenvedélyes szerelem költője lett. Úgy egy évtizedig Léda volt az ihletője, majd más asszonyok, végül végső éveinek nagy szerelmi élménye: a felesége.
Többször járt Párizsban, ahol költőként is, politikusként is sokat tanult. Léda, a művelt nagypolgári asszony bírta rá az utazásra. Megismerte a modern francia költészetet, mely újítólag hatott az ő költészetére is. 1905-ben Budapestre költözött és a Budapesti Napló munkatársa lett. 1906-ban jelent meg Új Versek című kötete, melyet a modern magyar líra nyitányának tekinthetünk. A magyar költészet ekkor az európaival szinte szinkronban volt. Ady szimbolista formanyelve mellett alkalmazta a jambust. Az 1908-ban és 1909-ben megjelenő Holnap antológia közölte verseit.
Az 1908-ban alapított Nyugat című folyóiratnak a kezdetektől munkatársa volt. Munkásságát sok vita kísérte, a progresszív és a konzervatív eszmék híveit mind másképp ítélte meg. 1908-ban jelent meg Vér és arany című kötete, mely Baudelaire líráját idézi. Verseit áthatja a dekadencia, tematikáját a halál, a pénz és az én-versek határozzák meg. Költészetére a gondolati és érzelmi elemek teljessége a jellemző. A magyar társadalom elmaradottságát, ellentmondásosságát panaszolja verseiben, mert a magyarságot tragikus, eltévedt népnek tekintette. Olykor hírül adja vallásos gyötrődéseit. Van egy mélységes, protestáns hagyományokon alapuló istenélménye, de úgy, hogy antiklerikális minden vallással szemben, s ez olykor pogány elemekkel keveredik. A modern ember meghasonlott lelkivilágát is meglepő őszinteséggel tárja elénk.
1906-ban jelent meg Új versek című kötete, a modern magyar líra legnagyobb hatású verseskönyve. Ettől kezdve szüntelen viták és támadások középpontjában állt. A Nyugatnak, a századeleji irodalmi megújulás magas színvonalú, haladó szellemű folyóiratának főmunkatársa, később szerkesztője volt. Költeményeiben leleplezte a magyar társadalom avultságát, a néptömegek jogtalanságát és kifosztottságát, s meghirdette a forradalmi változás szükségességét.
Költészete őszintén feltárja a modern ember lelkivilágát, problémáit, kora és környezete minden ellentmondását. Új versformákat teremtett, elfeledett régi formákat újított fel, nyelve lenyűgözően érzékletes, színes, gazdag; képei és jelképei a maguk korában rendkívül újszerűeknek hatottak.
A világháborút ellenezte kezdettől fogva, ezért is sokan támadták. 1915-ben feleségül vette Boncza Bertát, akihez a Csinszka-verseket írta. Már súlyos beteg volt, amikor kitört az őszirózsás forradalom, 1919. január 27-én halt meg Budapesten. Elkeseredett harcok folytak haláláig, és még sokáig halála után is. Fiatalon halt meg, negyvenkét éves korában, a polgári forradalmat még nagybetegen megérte, a proletárforradalmat már nem.