SZENT MIHÁLY arkangyal.
szeptember 29.
Az angyalok életéről nincsenek az emberekéhez hasonló életrajzi adatok. Az ő életük más formában valósul meg.
Történetük a teremtéssel kezdődött, ők Isten láthatatlan, szellemi teremtményei.
Kegyelembe öltöztek - tanítják az egyházatyák - és próbára lett téve hűségük.
Szabad akaratuk lehetővé tette a jók számára a hűséget, a lázadóknak pedig a bukást.
A hűségesek jutalma örök boldogság, a bukottak számára a büntetés az örök kárhozat lett. A bukott angyalok a démonok, gonosz lelkek, vagyis az ördögök.
A szenthagyomány Mihályt teszi meg a nagy harc vezérévé, ebben a harcban a bukott angyalok le lettek taszítva a mennyből (Jel 12, 7-9).
Mózes testét halála után angyalok temették el ismeretlen helyre (MTörv 34, 5-7), nehogy a zsidók bálványként tisztelhessék. Mihály fôangyal volt az, aki viaskodott a Sátánnal, védve Mózes testét (Júd 9).
495-ben Dél-Itáliában, Apuliában megjelent, ettől kezdve ott, Garganó hegyén kegytemplom várja a búcsújárókat. Nagy Szent Gergelynek is megjelent Hadrián császár mauzóleuma felett, jelezve a nagy pestisjárvány végét.
Ma az Angyalvár tetején látható ércszobra figyelmeztet minket Mihály jelenésére.
Franciaországban is híres búcsújáróhely alakult ki a Mont-Saint-Michel sziklatömegén. Már 966-ban bencés apátságot alapítottak itt Szent Mihály tiszteletére.
Lovagrendek tisztelték védôszentjüknek, hadseregek hímezték képét zászlóikra (például 955-ben a magyarok ellen Lech mezején), az Egyház is segítségül hívja a rossz elleni küzdelemben (Ef 6, 12).
Szent Mihály arkangyal,
védelmezz minket a küzdelemben;
a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!
Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!”
Te pedig, mennyei seregek vezére,
a sátánt és a többi gonosz szellemet,
akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban,
Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!
Amen.