Szent Pál apostol

Egyházunk minden esztendőben január 25-én ünnepli Szent Pál apostol megtérését, amely napot pálfordulónak is szoktuk nevezni.
E napon arra emlékezünk, hogy a keresztényüldöző Sault a Jeruzsálemből Damaszkusz városa felé vezető úton megszólította a feltámadt Krisztus, s ez a találkozás gyökeres változást eredményezett életében. Ettől az élménytől kezdve Krisztus tanítványa és apostola lett, aki életét az evangélium terjesztésének szenteli, elsősorban a pogányok körében.
Általában a megtérés eseményéhez szokták kötni, hogy Saulból Pál lesz. Érdemes tudnunk, hogy valójában nem arról van szó, hogy keresztényüldöző Saul a megtérésekor felvette volna a Pál nevet, hanem arról, hogy abban az időben sokan viseltek két nevet, egy zsidó és egy görög vagy római nevet. A két név általában hasonlított egymásra (Paulus-Saulus). Pált tehát a születésétől fogva így hívták, de volt egy zsidó neve is: Saul.
A Jézussal való találkozást Pál esetében megelőzi a Jézus tanítványaival való találkozás. Krisztus tanítványai fiatal közösséget alkottak. A közösségnek még neve sem volt ebben az időben, hiszen csak valamivel később kezdték őket krisztusiaknak, azaz keresztényeknek nevezni. Egy olyan közösség volt ez, amely nem az ószövetségi Törvényt, hanem Jézus személyét állította középpontba. Ez a közösség nem a törvények betű szerinti betartását tartotta fontosnak, hanem a Szentlélek útmutatása szerint akarta megvalósítani a legfőbb isteni törvényt, a szeretet parancsát. E közösség nem parancsokat és előírásokat tanított, hanem Isten Országa örömhírét hirdette. Az új hit képviselői bátran hirdették az Úr feltámadását.

Amikor Pál megismerte ezt az új közösséget, amelynek tagjai Krisztus tanítványainak nevezték magukat, a zsidó vallás ellenségeit látta bennük. Mivel buzgó zsidóként elfogadhatatlannak és veszélyesnek tartotta a keresztre feszített és feltámadt Krisztusról szóló tanítást, üldözni kezdte az új hit képviselőit. Először Jeruzsálembe, majd Damaszkuszba indult ugyanezzel a szándékkal. Ekkor állította őt meg Krisztus, ekkor szembesült saját, gyűlöletből fakadó magatartásával. Ekkor döbbent rá, hogy az általa bántalmazottakban magát Krisztust üldözte. Megtérésétől és megkeresztelkedésétől kezdve Pál egész életét Krisztus szolgálatába állította és az Ő evangéliuma hirdetésének szentelte. Fordulásának, lelki átalakulásának egyik szembetűnő jele, hogy ettől kezdve Pál másként tekintett a krisztusi tanítványok közösségére. A közösség tagjai kezdetben persze félelemmel és kételkedéssel, de aztán annál nagyobb bizalommal és szeretettel fogadták. A tanítványok befogadták őt körükbe, amelyből Pál számára bizonyossá vált, hogy e közösség tagjai valóban megvalósították a megbocsátást, amelyre az Úr kérte őket. Pál felismerte, hogy az ő küldetése ugyanaz, mint a közösség küldetése: Krisztus tanítása szerint élni és hirdetni az evangéliumot.
Pál a pogány népekhez indul, hogy a Földközi-tenger környékét bejárva új krisztusi közösségeket alapítson. A későbbiekben sem feledkezik meg az igehirdetése révén született egyházakról, hanem apostoli tekintéllyel írt lelkipásztori leveleiben bátorítja őket a tanultakban való kitartásra, a Krisztushoz való hűségre és a szeretet mindennapi megélésére.
Tanulságként fogalmazzunk meg néhány dolgot:
Először: Pál megtérését szemlélve nem elég rácsodálkoznunk arra, hogy milyen változást képes eredményezni Isten kegyelme egy ember életében, hanem nekünk is el kell indulnunk a megtérés útján, a lelki újjászületés útján. Nagy örömömre szolgálna, ha mindegyikünk ráébredne, hogy az efezusiakhoz írt buzdítás nekünk szól: "Újuljatok meg lélekben!" (Ef 4,23).
Másodszor: Vallásosságunk nem magánügy. Mindannyian egy közösséghez, az Egyházhoz tartozunk, s ebben a közösségben mindannyiunknak feladata van. Istentől kapott képességeivel, lelki adományaival mindenki a saját lelki üdvössége mellett a közösség javát is köteles szolgálni, előmozdítván ezáltal az Egyház növekedését.
Harmadszor: Tanulékony lélekkel figyeljünk a Szentlélekre, aki bevezet minket a Szentháromság életébe, a Szeretet életébe! Szent Pál ezt írja a galatáknak szóló levelében: "A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás"(Gal 5,22-23). A Lélek szerinti életünk első, s talán nyugodtan hozzátehetjük, hogy legfőbb gyümölcse tehát a szeretet. Éljünk szeretetteljes közösségben Istennel és embertársainkkal.
XVI. Benedek pápa 2008. június 28-tól 2009. június 29-ig Szent Pál-évet hirdetett az apostol születésének 2000. évfordulója alkalmából.
Imádság:
Istenünk, minden, e világba érkező ember Atyja. Hallgass meg, amikor
segítségért kiáltunk Hozzád, hogy elnyerjük az üdvösséget, melyet
egyszülött Fiad által megadtál nekünk, aki arra választotta ki Szent Pál
apostolt, hogy a te irgalmadat hirdesse a Föld végső határáig.
A szeretet himnusza (Elolvasásához kattintson a címre!)